|
Ünnepi tanévnyitó istentisztelet |
|
Beküldte: H.E.
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök, 06:08 |
A mai tízórai istentisztelet keretében köszöntik az új tanévet, mindenekelőtt a most iskolába, óvodába induló kisdiákokat. Móricz Árpád református lelkipásztor azt is elmondta, hogy az egyház keretében öt éve működő játszóházban, óvodában idén összesen 53 gyermek lesz, közülük 27 most indul az intézménybe.  Hároméves kortól fogadják őket, és 2007 óta ez az első egyházi alapítású államilag elismert óvoda Szerbiában. A tavalyi tanévben ennek értelmében már elbúcsúztatták az első iskolába induló korosztályt. Az idei tanév kezdetének az ad külön jelentőséget, hogy a sikeres egyházi vagyon-visszaszármaztatást követően, 65 után az egyik csoportjuk az egykor elvett, ma is óvodaként működő épületben kezdheti meg a munkát. A nagycsoportosokat a református parókián, a gyülekezeti terem leválasztott, átalakított részében fogadják. A most kezdődő tanévben Csomortán Melinda és Bakos Szűcs Mónika óvónők, valamint Cérna Dianna dadanéni foglalkozik a református Napsugár óvoda lakóival. Forrás: Magyar Szó
|