|
Eredményes tárgyalás a mezőgazdasági miniszterrel |
|
Beküldte: mezga
|
|
2009. március 27. péntek, 23:54 |
Fremond Árpád sajtóértekezlete Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági parlamenti képviselője mai sajtótájékoztatóján Saša Dragin mezőgazdasági miniszterrel folytatott eredményes tárgyalásairól számolt be.
Dragin elfogadta Fremond javaslatát, hogy a földműves gazdaságok bejegyeztetésének végső határidejét április 15-re halasszák. A miniszter továbbá megígérte, hogy a szerbiai termelőknek belátható időn belül kifizetik az elmaradt támogatásokat. Összesen 2 milliárd dinárról van szó. Fremond és Dragin egyetértett abban, hogy szükség van a köztársasági költségvetés átütemezésére a mezőgazdasági minisztérium javára. Ebben a kérdésben az említett minisztérium a VMSZ maximális támogatására számít. A dohánytermesztők nehéz helyzetéről is szó esett. Fremond szavai szerint a támogatástól többnyire a nemzeti kisebbségekhez tartozó termelők estek el, konkrétan a Presevó völgyiek, akik az orientir dohányfajtát és a vajdasági magyarok, akik a berlei fajtát termesztik. Mindez egy, 2008. elején hozott téves rendelet következménye, amit Dragin is beismert, hangsúlyozta Fremond. A miniszter megígérte, hogy megpróbálják helyre hozni a mulasztást. Fremond továbbá kiemelte, hogy ebben az évben Szerbiába szerencsére nem hoztak be tejport, és a VMSZ közbenjárására sikerült elérni, hogy a tejüzemek a következő, legalább 90 napos időszakban folyamatosan felvásárolják a termelőktől a tejet. A VMSZ képviselője reményének adott hangot, hogy a felvásárlás kérdése tartósan megoldódik. Arra az újságírói kérdésre, mi a véleménye arról, hogy a diszkrimináció elleni törvény meghozatalának napján meghurcoltak egy magyarországi polgárt (Zagyva György Gyulát, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom elnökét), akit magyarázat nélkül két évre kitoloncoltak Szerbiából, s a VMSZ ez ügyben milyen lépéseket szándékozik tenni, Fremond azt válaszolta, hogy pártja ezzel nem óhajt foglalkozni.
Forrás: Vajdaság Ma
|