|
Majoros Sándor: Emberrel esik meg |
|
Beküldte: Nagy Zoltán
|
|
2007. november 12. hétfő, 01:36 |
Ómorovicán (Bácskossuthfalva), 2007. 11. 10-én került sor című Majoros Sándor: Emberrel esik meg novelláskötetének bemutatójára az Értelmiségi Fórum nagytermében.
A kötet fülszövege:
„A magyar irodalom leghíresebb bácskai szülötte, Kosztolányi Dezső ötvenévesen jelentette meg Számadás című kötetét. Az ugyancsak erről a vidékről származó, ötvenéves Majoros Sándor író számadás-novelláit tartalmazza ez a novellagyűjtemény. A válogatás alapjául A visszhangkísérlet (1989), a Távolodás Bácskától (1994), a Kirándulás a Zöld-szigetre (1999) és az Akácfáink sokáig élnek (2004) című könyvek szolgáltak, de az írások csaknem egyharmada új, kötetben nem publikált novella.
Az író tragikomikus, páratlan hangulatú történetei a múlt század negyvenes éveitől kezdve a máig vezetik végig az olvasót, a maga egyetemességében mutatva meg azt a hajdan volt világot –az egykori Jugoszláviát, ezen belül is a magyarlakta Bácskát-, amelyről meglehetősen ellentmondásos kép alakult ki az utóbbi évtizedekben.
Majoros egyszerre mítoszt romból és mítoszt teremt. Novelláiban groteszk módon foszlik szét a jugoszláv jóléti államról, a poros-sáros Bácskáról kialakult hamis mítosz, melyben a közhelyes kép szerinte szinte csak a búzaföldek nyújtóztak a végtelenségig. Ugyanakkor akarva-akaratlanul megteremtődnek írásaiban a jellegzetesen bácskai élethelyzetek, a drámai és komikus pillanatképek ötvözetéből szőtt, egyetemessé varázsolt emberi csodák.
Majoros Sándor magánéletében és írói pályafutásában a déli határainkon túl kirobban polgárháború jelentette az a változást, amely a szülőföld értékeinek újbóli fölfedéséhez hozzásegítette. 1991-ben mint háborús menekült érkezett Magyarországra, és itt, az új hazában írta meg azokat a történeteket, amelyek mindazon túl, hogy rangos irodalmi díjakhoz (Déri-jutalom, József Attila-díj, Édes anyanyelvünk pályázat első helyezése) segítették, nagyban hozzájárultak a Bácskáról és a jugoszláviai „boldog békeidőkről” alkotott képünk teljesebbé tételéhez. Hol sötét tónusokkal, hol pedig élénk színekkel ábrázolja szülőföldje látszólagos hétköznapiságából a rendkívülit, miközben történetmesélésének sodró, elbeszélő módja, a látszólag minden emberrel megeshető helyzetek köznyelven megfogalmazódott avagy elhallgatott erkölcsi tanulságai magukkal ragadják az olvasót. Lenyűgöző írói erénye az egyedi nyelvhasználat, amelyen megkülönböztető jegyként, szinte egyedi lenyomatként állít emléket ennek a még létező, de eltűnőfélben lévő világnak."
(Pál Zsuzsanna, a kötet szerkesztője)
Forrás:
http://www.regenytar.hu/
|
