|
A moravicai Ifjúsági Fúvós Zenekar |
|
2007. március 11. vasárnap, 23:35 |
Moravicán nagyon nagy hagyománya van a zenének, minden tekintetben. Az Első-, és a Második Világháború között, a faluban már létezett fúvós zenekar. Egy fúvós zenekar állandóan működött az Önkéntes Tűzoltó Egyesület keretein belül. Részt vettek különböző állami ünnepségeken, lakodalmakban és bálakban játszottak. 1941-től 1944-ig működött egy kb. 35 tagú Ifjúsági Zenekar. Hozzájuk csatlakoztak úgynevezett Leventék – katonaként szolgáltak abban az időben –, mert, ha megfeleltek az elvárásoknak, és volt hallásuk, felvették őket a zenekarba, és nem kellett gyakorlatra menniük. Ezek után még létezett egy darabig az Ifjúsági Fúvós Zenekar, azután támogatás híján megszűnt. 1986-ban az idős Tűzoltó Zenekar, és a nemrég alakult Pionír Tűzoltó Zenekar még együtt zenélt. A Pionír Tűzoltó Zenekar kis „zenészei„ a moravicai Id. Kovács Gyula Általános Iskola felsős diákjai közül kerültek ki. A zenészek lassacskán elhaláloztak a Tűzoltó Zenekarból, így az az 1990-es évek közepe felé az megszűnt létezni. A most létező Ifjúsági Fúvós Zenekar megalakítására 1983-ban kezdődtek el a szervezések, az anyagi támogatók keresése.
Egy évvel később, 1984-ben hivatalosan is megalakult a moravicai Ifjúsági Fúvós Zenekar. Első fellépésükön a Hej Sloveni-t adták elő. Az anyagi támogatók a falu polgárai, a nagyobb vállalatok vezetői, és a moravicai Helyi Közösség voltak. Ez utóbbi még a mai napig is segíti, és támogatja a zenekart. A kezdetek kezdetén, egy 3 tagból álló „igazgatóság„ rendezte a zenekar ügyeit : Galambos Gábor (fellépések szervezése), Gáspár Tibor, aki a moravicai általános iskola akkori igazgatója volt (anyagi támogatók felkutatása), és Gracza Antal, az iskola akkori zenetanára (ő felelt a dolog zenei részéért). A hangszereket Zágrábból hozták a zenekar részére, az akkori világban 1 millió dinárba kerültek. Keletnémet, és Csehszlovák hangszerek. 1991-ig ketten vezették a zenekart, Gracza Antal és Sebők Sándor, azóta Anti bácsi egyedül bajlódik a zenészekkel. Mint gyermek Fúvós Zenekar, különböző megmérettetéseken, szemléken vettek részt, ahonnan 2 ezüstérem kivételével, mind aranyérmekkel tértek haza. Évente kb. 12-18 fellépésük van, különböző állami és iskolai ünnepségeken, a faluban, a községben, és a tartományokban. Az egykori gyermek zenekar Ifjúsági Fúvószenekarrá nőtte ki magát. A gyerekek negyedik illetve ötödik osztályban kezdték tanulni a zenélést, és az iskolával kötött szerződés alapján, a nyolcadik osztályig kötelező volt nekik a zenekar. Korábban, amikor a nyolcadikos diákok elballagtak, abbahagyták a hangszeren való játszást, a további tanulást, a fortélyok elsajátítását. Ez egészen addig így volt, amíg nem jött egy generáció, akik közölték Anti bácsival – a karnaggyal –, hogy ha lehetséges, ők szeretnének tovább is tagok maradni a zenekarban. Természetesen ennek mindenki nagyon megörült, és innentől kezdve az idősebbek is visszajártak – és járnak még a mai napig is – zenélni, ugyanolyan tagok maradtak, mint azelőtt. A zenekarban a következő hangszerek találhatók meg:
A repertoár főleg indulókból, valcerekből, polkákból, és különböző kompozíciókból tevődik össze. Ezek közül 25 darab állandó játszásban van. 1984 óta összesen 84 db. kompozíciót vettek át. A jelenlegi zenekar fellép a helyi rendezvényeken, a községben, és különböző fesztiválokon. Minden évben megrendezésre kerül a Falunap, ekkor a zenekar végigmasírozik a piactértől, a központon keresztül, egészen a Rekreációs Központig. Eddig négyszer szerepeltek a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékokon is. Tavaly Újvidéken pl. 1 teljes órát kellett állva játszaniuk. A zenekar tagjai főleg diákok és egyetemisták, de néhány felnőtt is van a csapatban. Anti bácsi a követekzőképpen jellemezte kis csapatát : „ Jól összeszokott társaság, eszes, okos gárda, tele jó zenészekkel. Öröm velük dolgozni! ”. Külföldre főleg Magyarországra járnak, de jó kapcsolatuk van a Szabadkai Városi Fúvós Zenekarral is, valamint a karcagi kollégákkal, és több ízben képviselték Topolya Községet Szentesen is. Agárdon voltak vendégszerepelni és egyben kirándulni 2000-ben és 2002-ben. A zenekar megkapta Topolya Község kitüntetését, valamint a tavalyi Falunapon a Faluplakettet is. Az eddigi évek során összesen 157-en fordultak meg a zenekarban, jelenleg 22 tagot számlálnak, mert sokan külföldön tanulnak, és dolgoznak. Az utánpótlásról Morák László, az iskola jelenlegi zene szakos tanárja gondoskodik. Sokan annyira megszerették a zeneakaron kersztül a zene világát, hogy úgy döntöttek, hogy az általános iskola befejezése után is ezzel szeretnének foglalkozni. Csak néhány példát szeretnék erre megemlíteni... Egyikük Horák Réka, a Szabadkai Zenei Középiskola elsős diákja, klarinét szakon, másikuk pedig a nővére, Horák Renáta, aki már a Szegedi Tudományos és Művészeti Akadémián tanul. Mindeketten aktív tagjai még a moravicai Ifjúsági Fúvós Zenekarnak is. A zenekar december 10-én ünnepelte a helyi általános iskolában fennállásának 21. évfordulóját, ennek örömére este 6 órától ünnepi koncertet adtak az iskola tornatermében. Nem egy olyan alkalom volt, hogy az Id. Kovács Gyula Általános Iskola nagykórusával adtak elő közös műsorszámokat, amikkel teljesen lenyűgözték a közönséget. Azt hiszem, a falubeliek igazán büszkék lehetnek arra, hogy egy ilyen nagyszerű zenekarja van Moravicának, mint az Ifjúsági Fúvószenekar. Készítette : Bencsik Timi
|
|