A karácsonyi ajándékokat már az új bevásárlóközpontban vásárolhatjuk meg
Sokáig váratott magára, de végre megkezdodött az építkezés. A szlovén cég egy 11 ezer négyzetméteres telket vásárolt meg, ahol állítólag rekordido alatt fog elkészülni a létesítmény. A topolyaiak új munkahelyeket remélhetnek, egyelore azonban nem lehet tudni, hányat.
Épül a Mercator új bevásárlóközpontja Topolyán a Bolyai Farkas utca bejáratánál (Fotó: Lakatos János) Topolyán három éve vetodött fel eloször, hogy a Mercator bevásárlóközpontot épít a városban. A gazdasági válság és a cég üzleti politikája miatt ez az építkezés csak a napokban kezdodhetett el. A beruházás nagy jelentoséggel bír, annak ellenére is, hogy a városnak olyan létesítményekre lenne szüksége, amelyekben termelés folyik. A bevásárlóközpont várhatóan több tucat topolyainak fog munkahelyet teremteni, és a jelenlegi helyzetben ez is nagyon fontos. Az építkezés helyszínén Lazar Nerictyel, az önkormányzat gazdasági felelosével beszélgettünk.
– Megkezdodött a Mercator bevásárlóközpont építése, és elmondhatom, hogy az objektum nagyon gyorsan fel fog épülni, legalábbis a mi körülményeinkhez képest. Az építkezésen nagyjából harmincan dolgoznak, megfelelo gépeik vannak, a munka pedig folyamatosan zajlik. A terepet két nap alatt elokészítették, jelenleg az alapozási munkálatok folynak. Értesüléseim szerint a szupermarket már december 12-én meg fogja nyitni kapuit.
* Mekkora alapterületu lesz a bevásárlóközpont?
– A Mercator által megvásárolt telek nagysága 11 ezer négyzetméter, a bevásárlóközpont pedig körülbelül 3600–3700 négyzetméteres lesz. Egy ekkora létesítmény teljes mértékben ki fogja elégíteni Topolya szükségleteit. Ismerve a Mercator munkamódszerét, elmondhatom, hogy egy minoségi szupermarketet fogunk kapni, amire már nagy szükségünk volt. A topolyaiaknak eddig nem nyílt rá lehetoségük, hogy mindenféle bevásárlást egy helyen intézzenek el. Úgy gondolom, hogy a Mercator erre lehetoséget fog adni.
* Hány új munkahely lesz a bevásárlóközpontnak köszönhetoen?
– Nagyon fontos, hogy a bevásárlóközpont megnyitása több topolyainak jelent majd munkahelyet. Egy 3600 négyzetméteres létesítmény zavartalan muködéséhez megfelelo számú személyzetre lesz szükség, és az eddigi tapasztalatok szerint a hasonló központok foleg helybeli munkaerot alkalmaznak. Nem bocsátkoznék találgatásokba, hogy szám szerint hány topolyai fog munkát kapni, mert három évvel ezelott bejelentettem, hogy hamarosan megkezdodik a bevásárlóközpont építése, s erre csak most került sor. Zentán és Szenttamáson is hamarabb épült Mercator, mint nálunk, a sorrend azonban a cég belso, üzleti politikájának függvénye.
* Anyagilag mekkora beruházásról van szó?
– Ilyen információkkal nem rendelkezem, és oszintén szólva, nem is kértem felvilágosítást errol, hiszen ez is a Mercator üzleti politikájának a része. Ha elkészül a bevásárlóközpont, akkor hivatalos adatokat fogunk kapni, hogy mi mennyibe került. A szupermarket kapcsán még el szeretném mondani, hogy egy ekkora mértéku beruházás reményeink szerint továbbiakat befektetoket is ide fog vonzani. Ha közvetlenül nem is, közvetetten bizonyára, és város számára ez is nagyon lényeges.
Forrás: Magyar Szó