Karácsony szinte mindannyiunk számára az év legszebb ünnepe és mindenki ehhez méltóan készülődik rá.
Mint ahogy a közmondás is mondja: "Ahány ház annyi szokás", úgy gondoltam ma egy kis bepilantást nyújtok a német karácsonyi szokások általam eddig megismert sokaságába.

Augusztus végén a nyaralásból hazatérő németek első útja a bevásárlóközpontokba vezet, hogy újra feltöltsék a nyaralás idejére kiürített hűtőszekrényeket. Ekkor döbbennek rá, hogy karácsony már közelebb van mint ahogy azt a legtöbben gondolták, ugyanis a boltokban rogyásig vannak a polcok mézeskaláccsal, csokitélapóval, marcipánkenyérrel, és más karácsonyi édességgel.
Először mindenki mérgelődik, hogy évről évre korábban jelennek meg a karácsonyi dolgok a boltokban, de végül egyik-másik mézeskalács vagy csokitélapó mégis a bevásárlókocsiban találja magát.

De az igazi karácsonyi időszak november végén kezdődik, amikor a belvárosokban az utcákat lámpafüzérekkel, és más világító karácsonyi jelképekkel díszítik.
Ezen időszak másik nagy látványossága a karácsonyi vásár, amely már a XIV. század óta csábítja a vásárlókat. Leginkább az első ádvent előtti csütörtökön/pénteken nyitják meg "kapuikat". Ezt az igen hangulatos vásárt régiónként más-más névvel illetik: Weihnachtsmarkt, Christkindlmarkt, Striezelmarkt ...

A bódék kínálatából szinte sosem hiányoznak a kézzel faragott betlehemes figurák, fajátékok, karácsonyi piramisok, diótörő figurák (Nussknacker), ablakokba helyezhető fények (Lichterbogen/Lichterbaum) és mézes sütemények.
Az egész vásárteret finom illatok lengik be: sült kolbász, pirított mandula, forralt bor és puncs csábítja a vásárlókat fogyasztásra.
A karácsonyi vásárokon bőven van lehetőség az evésre-ivásra, nézelődésre és ajándék vásárlásra is.
A vásártér központi helyén hatalmas karácsonyfát (pl. Dortmundban már évek óta a világ legnagyobb karácsonyfáját állítják fel: 45méter magas, 40.000 égővel kivilágítva) vagy betlehemi jászlat állítanak fel, és itt hallgathatjuk meg az adventi koncertek egy részét is.

Az ádventi időszakban szinte minden házban aprósüteményeket (Plätzchen) sütnek, díszítik a lakást, a kertben karácsonyilámpafüzéreket aggatnak a fákra, a házra...
Az ádventi koszorú állítása a karácsonyra való várakozás egyik legszebb és egyben a legfiatalabb szokása is. Egy régi pogány szokás szerint, hogy megvédjék magukat az emberek tél gonosz démonaitól már ősidők óta vittek zöld ágakat (fenyő, boróka, fagyöngy) a házakba.
Az első adventi koszorút egy hamburgi evangélikus lelkész Johann Heinrich Wichern készítette 1860-ban az általa alapított árvaházi gyerekek számára. A kör alakú abroncsos "csillárt" fenyőágakkal és 24 gyertyával díszítette fel. Minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak meg a koszorún, hogy a növekvő fénnyel érzékeltessék a Megváltó születésének közelségét. Az első négygyertyás koszorú 1925-ben jelent meg egy kölni katolikus templomban, majd tíz évvel később már a családok szobáit is ékesítették az egyházak által megszentelt változatok. A gyertyákat advent vasárnaponként gyújtják meg, minden vasárnap eggyel többet.
A hagyománytisztelőknél a koszorún lévő gyertyák, szalagok színe három lila és egy rózsaszín. A lila a bűnbánat színe. A rózsaszínű gyertyát advent harmadik vasárnapján, örömvasárnap gyújtják meg, emlékeztetve a hívőket arra, hogy karácsony csodája már közel van.
Egy másik igen népszerű koszorú szín a piros arannyal. A piros az életet, az arany a fényt jelképezi. A koszorú zöld színe a termés, a kör alak az örökkévalóság jelképe.

A gyerekek számára az adventi várakozás ma már elképzelhetetlen az ádventi naptár nélkül. A mai formában használatos naptár egy müncheni édesanya találmánya. Kisfia Gerhard Lang számára készítette az elsőt, hogy gyermeke mindennap tudhassa hányat kell még aludnia karácsonyig. Egy kartonlapra 24 kis csomagocskát rajzolt, ezekre pedig egy-egy aprósüteményt varrt. Ebből december elsejétől kezdve minden napra jutott a gyereknek egy a várva-várt ünnepig. Mikor a fiú megnőtt édesanyja ötletéből vállalkozást indított.
Az első akkor még ablaktalan naptár kb. 1906-ban hagyta el nyomdát. A naptár két lapból állt: az egyik színes képeket, a másik versikéket tartalmazott, erre kellett aztán a kivágott képeket ragasztani. A nyitható ablakú naptár 1920-ban, míg a csokoládéval töltöttek csupán 1958-ban jelentek meg a piacon.
A boltokban árult ádventi naptárak mellett nagyon népszerűek a saját készítésűek is. Különböző formájú, színű és anyagú apró kis zsákocskákba, zsebekbe, dobozokba, házikókba, borítékokba kerülnek a napi kis ajándékok: cukorkák, csokik, mogyorófélék, matricák, puzzlek .... Gyakran tartalmaznak a kis csomagok egy kis karácsonyi hangulatú olvasnivalót is: bibliai idézeteket, vers- és dalszövegeket, meséket, igaz történeteket.

A német családok - a gyerekek "segítségével" - szentestére karácsonyfát állítanak, a családtagok ajándékot adnak egymásnak. A gyerekeknek a Weihnachtsmann (Télapó) vagy a Christkind (Christ=krisztus + kind=gyerek: tehát a Kisjézus) hozza az ajándékot, attól függően, hogy hívő a család vagy nem annyira.
Németországban nemcsak a templomokban, hanem az otthonokban is szokás a betlehemi jászol felállítása.
A ma ismert betlehemi jászolkép Assisi szent Ferencnek köszönhető. Az ő jászlában a szent család, a pásztorok és a három királyok mellől nem hiányozhattak az istálló állatai: a marha, a szamár, a bárány és a baromfi.
Az Alpok vidékén a figurákat a mai napig kézzel faragják.

Az ünnepi vacsorát illető szokások szintén megváltoztak az idők folyamán. Az igazi hagyományos vacsora itt ezen a vidéken a hideg krumplisaláta virslivel. Így a ház asszonyának elég ideje volt a családdal együtt ünnepelni.
Karácsony első ünnepnapján mindenütt ponty volt a „kötelező” főfogás, de ma már a pulyka és a liba lekörözte népszerűségében a halat. Sőt az sem ritkaság napjainkban, hogy vadhúst, esetleg marha- vagy borjúsültet készítenek karácsonyra a német háziasszonyok.

Persze, vannak örökké élő hagyományok is: almát, diót és mandulát igencsak ajánlatos fogyasztani karácsonykor! Az alma ugyanis a „tudás fáját” idézi, a dió és a mandula pedig – a maga kemény, nehezen feltörhető héjával – az élet nehézségeit, amelyeket, ki-ki, remélhetőleg, sikeresen fog legyőzni és megoldani.

A németek karácsonyi édességei között az a hely, amelyet nálunk a mákos- és a dióskalács foglal el, a Stollen néven ismert kalácsnak jut. Külsejét nézve olyan, mint egy púdercukorral bevont kenyér, mégis egészen más. Finom tésztájába kandírozott narancs- és citromhéjat, mazsolát, marcipánt és vaníliát sütnek, s a tészta a hozzáadott rumtól foszlós és illatos. Az általános vélemény szerint a legjobb fajtájú Stollen Drezdában készül.

Ugyanúgy mint a Stollen-nek a karácsonyi szokásoknak is rengeteg különböző, a vidékekhez kötött változatai vannak. Ezeket mind nem ismerem és nem is ismerhetem, de remélem ezzel a rövid - általam ismert és jórészt átvett szokások - leírásával egy hasznos kis olvasnivalót nyújtottam.