Topolyán egy fiatal vállalkozó felvásárolja a műanyag palackokat és az alumínium dobozokat Szerbia hulladékának csak 4-5 százalékát hasznosítja újra. Egy topolyai fiatalember a nyugati példán felbuzdulva PET palackok felvásárlásába kezdett. Már szemétgyűjtési akciót is szervezett, és együtt szeretne működni a helyi kommunális vállalattal.
Az irdatlan mennyiségű műanyag szemét korunk egyik legégetőbb problémája. A politikusoktól már megszoktuk, hogy mindössze a szavak szintjén cselekszenek, így jelentősen felértékelődik a topolyai Simon Árpád kezdeményezése, amely konkrét megoldást kínál a PET palackok begyűjtésére és újrahasznosítására. Simonról elmondható, hogy világot látott ember, hiszen kamionsofőrként bejárta Nyugat-Európát, és megtapasztalta, hogy a környezetvédelemmel ott milyen szinten foglalkoznak. Ennek tükrében döntött úgy, hogy PET palackok felvásárlásába kezd. – Korábban kamionsofőr voltam, és bejártam egész Európát. Ott láttam, hogy az emberek szelektíven gyűjtik a szemetet, és milyen tisztaság van a városokban, falvakban. Megtetszett ez a hozzáállás, és az interneten utánajártam a témának. Kiderült, hogy Szerbia az összes hulladékának mindössze 4-5 százalékát hasznosítja újra. Utánanéztem, hogy mely gyárak vásárolják fel a műanyag palackokat, és milyen feltételek mellett, majd megvásároltam a présgépet. Hogyan gyűjtik be a palackokat? – Szórólapokon értesítettük az embereket, hogy felvásároljuk a PET palackokat és az alumínium dobozokat (limenkákat). Húsz darab PET palack tesz ki egy kilogrammot, és ezért 10 dinárt fizetünk. Az alumínium dobozokból 55 darab kell egy kilogrammba, ezért 30 dinárt adunk. Emellett 9 konténert elhelyeztünk az óvodáknál és az iskoláknál. Ez azért jó, mert ezeknek az intézményeknek nem kell fizetniük a szemétkihordásért, és anyagilag is segítjük őket a tanszerek beszerzésében. Hogyan fogadták a topolyaiak ezt az újdonságot? – Őszintén szólva egy kicsit többet vártam, mert a begyűjtés nem olyan ütemben zajlik, mint amilyenben bálázni tudnánk. Idáig két szállításunk volt, mert 100 bála alatt nem éri meg elvitetni. A felvásárlókkal mindössze szóbeli szerződésünk van, de idáig időben fizettek. Tárgyalásokat folytatok a Komgrad Közvállalattal, és ha meg lehet oldani, akkor a PET palackokat és az alumínium dobozokat mi szeretnénk elszállítani a háztartásokból. A szabadkai regionális hulladékgyűjtő igazgatójával is felvettem a kapcsolatot, és engedélyezték, hogy mi ürítsük az ő speciális konténereiket, amelyből 6 van Topolyán. Ha jól tudom, szemétgyűjtési akciót is szerveztek. – A topolyai tó környékén, a mezőgazdasági iskolától a művésztelepig gyűjtöttük össze a szemetet, és a közbeeső három erdőt is kitakarítottuk. Az akciót folytatni fogjuk, és a művészteleptől a karađorđevói hídig, onnantól pedig a tó másik partján egészen a strandig gyűjtjük majd a szemetet. Az Arcus Környezetvédelmi Egyesülettel is fölvettük a kapcsolatot, és május elseje után egy közös nagytakarítást fogunk szervezni a tó partján, mert olyankor rengeteg szemetet hagynak kint az emberek.
Mik a további terveik? – Szeretnénk bővíteni a tevékenységi körünket, ugyanis ez a présgép, amellyel a műanyagot és az alumíniumot bálázzuk, alkalmas a papír feldolgozására is. A papírral együtt már háromfajta hulladékot tudnánk gyűjteni és feldolgozni. A belgrádi papírfelvásárlókkal szóban már megegyeztünk, de az anyagiak egyelőre nem engedik, hogy megvásároljak egy komolyabb mérleggépet. Eddig semmilyen támogatást nem kaptam, és még nem vagyok hitelképes. Bővíteni szeretném a felvásárlást és a gépparkot is, de ez mind pénzfüggő. Májusban el fogják fogadni az új környezetvédelmi törtvényt, és ennek értelmében a községi képviselő-testületnek ki kell jelölnie egy gyűjtőhelyet.
Ez nagy segítség lesz, mert ha oda átköltözünk, akkor nem kell bérleti díjat fizetnünk. A bővítéseket is ott szeretném már megvalósítani, és valószínűleg 4-5 új munkahelyet is tudok majd teremteni.
