|
A járművek bejegyzése az új szabályok szerint (10) |
|
Belföld
|
|
Beküldte: mezga
|
|
2010. február 09. kedd, 11:13 |
AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÖRVÉNY MAGYARÁZATA (10.) Már a múlt év közepén meg kellett volna kezdeni a régi típusú rendszámtáblák és forgalmi engedélyek cseréjét újakra. Azonban mindez a mai napig nem kezdodött el, annak ellenére sem hogy az új törvény már ezekkel az új dokumentumokkal számol. Még mindig várakozunk, ki kell dolgozni (talán már elkészült), el kell fogadni és a gyakorlatban is alkalmazni kell a gépjármuvek és vontatott jármuvek bejegyzését szabályozó rendeletet. Csaj ezek után kezdodhet el az új dokumentumok kiadása, melyek már régen elészültek, kinyomtatva várják a gyakorlati alkalmazás megkezdését. Minden jel már arra mutat, hogy hamarosan beindul ez a folyamat is.
 Az eddig használt rendszámtáblákat és forgalmi könyveket (engedélyeket) nem kell leszerelni az utóról, használatban maradnak a bejegyzés lejártáig, akkor kell majd visszaadni és kapunk helyettük újakat, bejegyzési matricával együtt. A bejegyzés meghosszabítása ezentúl nem jár majd a forgalmi engedélybe történo beírással, a bejegyzési matrica tartalmazza majd a bejegyzés minden adatát (a jármu adatait, regisztrációs számát, a bejegyzés érvényességét, stb) és ezt a matricát minden bejegyzett jármun az eloírt helyre kell ragasztani (a szélvédore, ha van). Enélkül a jármu nem vehet részt a forgalomban. A forgalmi engedély formája is megváltozik, teljesen új formátumban jelenik meg, a hitelkártyákra fog leginkább hasonlítani, 54 x 86,5 mm nagyságú, muanyag bevonatú lapocska lesz, melyen a szükséges adatok szerb és angol nyelven lesznek feltüntetve.
A rendszámtábla kinézete is megváltozik, az EU szabványok szerint készülnek. Rajta lesz a szerb államot jelzo vörös pajzs, a pajzs alatt ciril betukkel kiírva a regisztrációs körzet jelölése. Ugyanakkor a táblán nagyobb betukkel latin írásmóddal is megjelölik a körzet rövidítését.
Hogy a rendszámtáblák és a forgalmi engedély cseréje mennyibe kerül majd a jármu tulajdonosának, azt egyelore még nem tudjuk, a kormány feladata lesz meghatározni, mégpedig a belügyminisztérium szolgáltatási díjait szabályozó rendelettel.
Már büntetnek
Január közepétol Szerbia-szerte a rendorség megkezdte az új törvény következetes alkalmazását, az rendelkezések betartásának ellenorzését. Egészen addig, több mint egy hónapon át csupán csak figyelmeztették a közlekedés résztvevoit az új rendelkezésekre, a szabálysértésnek minosülo cselekményekre, de nem bírságoltak, kivéve a súlyosan vétkezoket (ittas vezetés, extrém sebességkorlátozási túllépések, balesetek eloidézése, eroszakos vezetés). Most azonban megkezdodtek a megszokott ellenorzések, és a szabálysértések tetten ért elkövetoit bírságolják is. Egyébként a rendori ellenorzések gyakoriságát illetoen e tekintetben is közeledni kívánunk Európa felé. Az EU-ban gyakorlatilag soha nem állítanak meg egy vezetot sem, ha nem követ el szabálysértést. Nálunk ez eddig nem így muködött, gyakran elofordult, hogy Horgostól Újvidékig akár négyszer, ötször is leállítottak és ellenoriztek egy-egy vezetot. Ezt jórészt annak köszönhettük, hogy a közlekedési rendorök teljesítményre (normára) dolgoztak, meghatározott számú büntetést kellett minden egyes szolgálatban produkálniuk, kiírniuk. Egyenlore ez még nem tért vissza teljes egészében, még nincs újra meghatározott napi normájuk, viszont egy bizonyos számú bírságlistát, feljelentést azért havonta mégis le kell tenniük az asztalra. Ennek megfeleloen az eddigieknél ugyan kisebb arányban, de mégis elkezdték a közlekedés résztvevoinek bírságolását.
Milyenek a tapasztalatok? Igen érdekes, hogy a gépjármuvek (foként a személygépkocsik) vezetoi nagyon igyekeznek betartani az új eloírásokat. Bekapcsolják a tompított fényt, bekötik a biztonsági övet, szinte minden autóban ott van, már messzirol látható helyen a fényvisszavero mellény, egyszóval általánosságában egészen szabályosan közlekednek, persze, azért vannak kivételek. Ám meglepo, hogy a mopedek vezetoi sokkal lazábbak, nem viselnek bukósisakot, nem kapcsolják be nappal a lámpát, sokan közülük nem a kerékpárúton közlekednek, visszafelé vezetnek az egyirányú utcában, stb. De a legrosszabb a helyzet a kerékpárosokkal. Az eddigi bírságok nagy hányadát kerékpárok vezetoire rótták ki. Továbbra sem használják a kerékpárutat, éjszaka lámpa nélkül hajtanak, az egyirányú utca jelzése semmit sem jelent nekik, a járda is közlekedési felület sokak számára. És a gyalogosok között is sok a szabálysérto, ott kelnek át az úttesten, ahol nekik a legjobban megfelel, nem számít, hogy hol van a kijelölt gyalogos-átkelohely, sétálnak (néha csapatosan is) az úttesten, az út közepén is, nem tartjákbe a piros jelzést...
A rekorder
A 22 éves újvidéki Velimir B. beírta magát a szerbiai közúti forgalom történelmébe. O az, akinek Szerbiában elsoként sikerült összegyujtenie a 18 büntetopontot, mégpedig mindezt egyetlen nap leforgása alatt. Így elsoként az o engedélyét fogják végérvényesen bevonni az új törvény rendelkezései alapján, és majd csak mintegy két év múlva vizsgázhat újra.
A nevezett fiatalember bejegyzetlen (regisztrálatlan) autót vezetett, amikor a rendorök megállították. Az ellenorzés során kiderült, hogynem lenne jogában egyáltalán vezetni, mert ideiglenesen bevonták tole a vezetoi engedélyét, bele is volt írva a vezetéstol való eltiltás). Ezek után a rendorök kizárták ot is, a gépkocsiját is a közlekedésbol, a bejegyzetlen jármuvel való közlekedésért hat büntetopontot fog kapni a szabálysértési bírótól és még tizennégyet, amiért az eltiltás ideje alatt vezetett. Úgy mellékesen, ezért az utóbbiért még kap tizenöt nap kötelezo elzárást is. A járor a szabálysértési bíró elé vezette állította, a bíró azonnal lefolytatta az eljárást és meghozta a határozatot a büntetopontokról meg az elzárásról is.
Itt még nincs vége a történetnek, még ugyanaz nap az esti órákban egy másik járor is megállította a bejegyzetlen Golfot, amellyel Velimir B. a nap folyamán közlekedett, és a rendorök legnagyobb meglepetésére akkor is o vezette a kocsit. Persze ismét szabálysértési bíró elé állították, aki újabb 14 büntetoponttal meg újabb elzárással büntette. A bíró megelégelte a játékot és Velimir B.-re kiszabott hatvan nap börtönt, ezen kívül 18.000 dinár pénzbírságot, valamint még 12 hónapra bevonta az engedélyét.
A fiú a 12 hónap letelte után a 18 büntetopont miatt végérvényesen elveszíti vezetoi engedélyét, és ha kifizet minden bírságot, akkor a Közlekedésbiztonsági Ügynökség által szervezett tanfolyamon rajtolhat az engedély visszaszerzéséért. Ha a tanfolyamot végighallgatja, ha kifizeti a költségeket, akkor majd kiállhat az újbóli vizsgára, ami természetesen szigorúbb és nehezebb lesz, mint a rendes autóvizsga, és ha ez is sikeres lesz, akkor kérvényezheti majd az új vezetoi engedély kiváltását. Az ilyen szabálysértok már 15 büntetopont begyujtése után is elveszíthetik a friss, újból kiadott engedélyt. Tehát lazán számolva is most legalább két évig nem ülhet volán mögé.
Új szondák
Az új törvény alkalmazásán kívül a rendorség új, modern eszközökkel is fellép a szabálysértok felfedése érdekében. Szinte minden nagyobb városba megérkeztek már a kamerák, amelyeket a napokban már fel is szerelnek a forgalmasabb útkeresztezodéseknél, valamint azokon a helyeken ahol gyakoribbak a szabálysértések. Civil autók is segítik majd a közlekedés ellenorzését. Olyan lézeres radar-készülékekkel mérik a közlekedo jármuvek sebességét, amely igen nagy távolságból beméri a gyorshajtót, nyilvántartásba veszi a gépjármu minden adatát, a szabálysértés tényét is rögzíti (számítógépen), ezek után nincs már semmilyen mód arra, hogy a vétségért járó bírságot valaki „elintézze” sógor-koma-jóbarát alapon. Ezt egyébként jó tudni, bármiféle vétségrol, szabálysértésrol legyen is szó, a rendor ugyanis a helyszínen nem bírságol, csak kiállítja a megfelelo jegyzokönyvet, esetleg kitölti és kiadja a csekket a bírság befizetésére. Mind a csekk, mind a jegyzokönyv sorszámozott, nyilvántartásba kerül, így azután ha egyszer valakinek kiírják, onnan kezdve nincs mentség, fizetni kell.
Az alkoholszint és a kábítószer hatása alatti állapot megállapítására is új, modern eszközöket kapott a szerb rendorség. Az eddigi alkoholszondákat egy teljesen új típusú készülék váltja fel, kisebb és megbízhatóbb, könnyebb kezelni és használni is, és a rendorök munkáját nagyban megkönnyíti. Muködik passzív és aktív üzemmódban is. Passzív üzemmódban a környezet (mintegy fél méteres sugarú kör) levegojében lévo alkoholt méri, vagyis azt hogy van-e alkohol vagy nincs a levegoben. Ha a vezeto arcának közelébe tartja a rendor (nem kell belefújni) akkor azonnal kijelzi a monitoron, hogy észlel-e alkoholt a vezeto által kilélegzett levegoben? Ha igen, a rendor átkapcsolja aktív üzemmódba és jön a klasszikus „belefújni” változat, aminek végeredménye jó, ha 0,3-tól kisebb érték, ez körülbelül egy sör, illetve egy féldeci tömény ital. Persze a véralkohol-mennyiség nagyban függ a konkrét személy testfelépítésétol, a nagyobb testtömegu emberek ennél valamennyivel több is megihatnak, de jobb nem kockáztatni. Vigyázzunk, a rendor tehát akkor is meg tudja állapítani (muszerrel !!), hogy ittunk-e valamit, ha nem fújtunk.
Sokan nem tudják, de a szerb rendorségnek is van most már olyan eszköze is, mellyel az úton, a forgalom ellenorzése közben megállapíthatják, hogy valaki kábítószer hatása alatt vezet-e? Tavaly augusztus óta tesztelik ezt a berendezést nálunk is, és eddig jónak mutatkozott. Persze, nincs még minden járornél ilyen készülék, de az év közepéig várhatóan minden rendorállomás kapni fog. Használatuk akkor indokolt, amikor a vezeto egyértelmuen „nem tiszta”, azaz fogyasztott valamit, viszont az alkoholszonda nem mutat ki jelentos alkoholmennyiséget az illeto szervezetében. Ilyenkor alapos a gyanú, hogy kábítószerrol van szó, és sor kerül a szerkezet használatára. A vizsgálat mintegy negyed órát tart, a rendor parancsára a vezetonek egy kis nyálmintát kell adnia egy eldobható betétre, amit behelyeznek a gépbe, amely valamelyest hasonlít egy számítógép dobozához, kicsiben. Mintegy negyed óra elteltével a monitoron megjelennek az adatok, hogy a vezeto fogyasztott-e kábítószert, ha igen, melyik fajtát és milyen mennyiségben. A szerkezet nyomtatóval, billentyuzettel, USB kábellel és a megfelelo szoftverral van ellátva.
Újabb tizennyolc körzet
A gépkocsik rendszámtábláin lévo körzetek száma 18-cal bovül, ez sok autótulajdonos helyzetén fog könnyíteni a bejegyzéskor, hiszen emiatt nem kell majd a körzet központjába utazniuk, és saját városuk jelzése lesz a rendszámtáblájukon. Az új körzetek és jelölésük: Aleksinac (AL), Bácspalánka (BP), Bácstopolya (BT), Óbecse (BC), Velika Plana (VP), Verbász (VB), Indija (IN), Magyarkanizsa (KA), Knjaževac (KŽ), Kovin (KO), Negotin (NG), Prijepolje (PP), Petrovac na Mlavi (PT), Svilajnac (SV), Smederevska Palanka (SP), Stara Pazova (ST), Cuprija (CU), Šid (ŠI).
Forrás: Magyar Szó
|
|