|
Szociális érzékenység, küldetés |
|
Pacséri hírek
|
|
Beküldte: mezga
|
|
2010. január 10. vasárnap, 20:21 |
A cipődoboz-akcióról, a Bácskossuthfalvi Baptista Missziós Központról, a segélyekről beszélgettünk Nyúl Zoltán lelkésszel, teológiai tanárral Pacséron
A Nyúl család
A karácsony hangulata, az aprósütemények – amelyeket Viktória asszony, a hét gyermek édesanyja készített – illata járja át ezekben a napokban a Nyúl család otthonát is Pacséron. Amíg Nyúl Zoltán baptista lelkésszel, teológiai tanárral, a Bácskossuthfalvi Baptista Missziós Központ vezetojével, az édesapával beszélgettünk, hol az egyik, hol a másik gyerek lépett hozzánk az éppen elkészült rajzzal vagy csak egy szelet süteményért.
– A minap kérdezték tolem: mi a legszebb élményem az idei évben? Gondolkodás nélkül mondtam, hogy a hetedik gyermekünk megszületése – árulta el Nyúl tiszteletes. – Az idén Balatonszemesen, az egyházi üdüloben mi is részt vettünk a nagycsaládosok hagyományos találkozóján, és mi voltunk a legkisebb család... Áldás a sok gyermek, amitol nem kell menekülni. Mindannyian úgy érezzük, jó és öröm a családunkban együtt lenni. Persze nem kis teher, sem idoben, sem energiában vagy pénzben. De a fáradságon, az áldozaton túl több az öröm, amit a gyermekeinktol kapunk.
Vajon hány gyermek cseperedhet fel szociális biztonságban Vajdaságban, az országban, kérdezzük, ha tudjuk, hogy csak Pacséron a 270-bol 60, vagyis a gyerekek egyharmada szociális eset és segélyre szorul.
Emellett még 25 fiatalnak nincs semmilyen személyi okmánya. Összehasonlítva a korábbi évekkel, úgy vélem, mind családi, mind iskolai vagy közösségi szinten, hogy kemény év volt az idei. Amióta segélyeket adunk, az idén kellett a legtöbb kérelmet visszautasítanunk, amelyet a nehéz körülmények között élo családoktól kaptunk. Nemegyszer kétségbeesve kerestek meg bennünket, gyógyszert, gyógykezelést, gyógyászati segédeszközt kérve. Hetente 8-10-en folyamodnak hozzánk azzal, hogy éheznek. Sokszor ismeroseik, barátaik közvetítenek a nevükben, mert kérni megalázóan kényes dolog... Felmérni is alig tudjuk, hányan lehetnek országos vagy akár vajdasági viszonylatban is. Nehéz helyzetbe kerültünk mi is, vagyis a humanitárius szervezetek, mert a segélyek szinte teljesen megszuntek. Jórészt a törvényeink miatt, mivel a külföldi adományokat jól megadóztatják. A donátoraink eddig is a segélyeken túl fizették a szállítás, a vám költségeit. Most még adót is fizessenek? Egyszerubbnek látják, ha továbbviszik, pl. Romániába, Kárpátaljára, Ukrajnába, ahol örömmel fogadják a segélyt, és nem gördítenek külön akadályt elébe.
A Tabita a súlyosbító körülmények ellenére sok esetben gondoskodott a segélyekrol az idén is. A válasz, mint kiderül, nem is egyszeru a kérdésre: hogyan?
– Kérünk, közvetítünk, továbbítunk. Jó kapcsolatrendszerünknek köszönhetoen mindig találunk valakit, aki tud egy kis gyógyszert, orvosi segítséget, segédeszközt, éppen azt adni, amire szükség van. Istennek hála, az utóbbi években, minden évben százezer eurónyi segélyt juttatunk el a rászorulókhoz. Sokszor utolsó szalmaszálként kapaszkodnak belénk Bezdántól Bókáig, tehát a horvát határtól a román határig. Meglehet, ezek kis dolgoknak tunnek, mégis nagyon hálásak azok, akik kapják. Úgy véljük, nagy bajok vannak, sajnos kevesen motiváltak a segítségre. Ezt tapasztaltuk a közelmúltban, amikor Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetoje, lelkésze és Vujity Tvrtko munkatárs Szabadkán tartott eloadást a cipodoboz-akciónkról. Elozetesen legalább száz intézménybe, iskolába, médiumhoz, újságíróknak is elküldtük a meghívót. Mégis alig olvasták be, jelentették meg a hírt, és kevesen is jöttek el a tanulságos eloadásra. Magyarországon minden megyei székhelyen megtartott hasonló összejövetelen telt ház van, és az emberek, a gyerekek sokasága viszi a cipodobozba csomagolt karácsonyi szeretetajándékot. Szabadkán történt meg eloször, hogy a gyenge visszhang ellenére hatan hoztak karácsonyi csomagot...
Közönyünk, közömbösségünk mutatója lenne?
– Hihetetlen, hogy tíznél kevesebbrol kell beszélnünk. Négy-öt éve próbálkozunk, szinte eredménytelenül. Volt egyórás musorunk a rádióban. Mindössze két hallgató telefonált, hogy talán küldene valamit... Tény, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünkben háttérbe szorult a szociális érzékenység, ugyanakkor, ha konkrét esetrol van szó, össze is tudnak fogni négyen-öten. A múltkoriban Ómoravicára érkezett egy család, szinte a puszta földön aludtak, de nem szóltak senkinek. Mégis voltak, akik észrevették, és meglátogatták oket. Ennek köszönhetoen lett bútor, szonyeg és élelem is a részükre. Késobb örömmel mesélték: „Tudunk mi is segíteni, csak még magunk sem vagyunk tisztában vele.” Sajnos sok az elveszett ember, aki azt sem tudja, hova forduljon. Az állami hivatalokban, ha nincs igazolás a szegénységrol, akkor nem is kaphatnak semmit. Ilyen körülmények között a hozzánk hasonló, helyhez kötodo segélyszervezetek felértékelodnek.
Az idén karácsonyra egy harmaddal kevesebb cipodoboz-ajándék érkezett Vajdaságba. De még így is 120 ezer gyermeknek szerez ezekben a napokban örömet a Baptista Misszió, a Tabita.
-- Összehasonlításként említem, hogy 5 évvel ezelott csak Pacséron, Ómoravicán hatezer csomagot osztottunk szét, az idén pedig mindössze háromszázat. De más helységekben is „kiskanállal” adjuk a csomagokat. Sajnos a visszajelzésekbol tudjuk: sok gyermek marad csomag nélkül az idén. Bánát kistelepüléseit, pl. Nezsényt nem hagyhatjuk ki, hozzájuk az új év elso napjaiban jutunk el. A másik hely, ahova minden évben elmegyünk: az ómoravicai otthon, a felnott fogyatékosok intézménye. Kiemelt ünnep számunkra is ez a látogatás, mert öröm látni a gondozottakat, ahogyan eloadják musorukat.
Forrás: Magyar Szó
|
|
