Az új közlekedésbiztonsági törvény magyarázata ( 2. rész)

Az új törvény igen jelentos változásokat vezet be a jármuvek haladási sebességével kapcsolatban is. Általánosságban nézve a legalapvetobb újdonság az, hogy ezentúl lakott településen az eddigi 60 km/óra helyett 50 km/óra lesz a legnagyobb megengedett sebesség, kivételes esetekben, ha az út környezete és a közlekedési feltételek ezt lehetové teszik, külön forgalmi jellel engedélyezni lehet a 80 km/órás sebességet is. Autópályán továbbra is marad a megszokott 120 km/órás felso sebességhatár, a legtöbb hazai úton pedig továbbra is 80 km/órás sebességgel közlekedhetünk.
KÖRZETEK
Teljesen új gyakorlatot fog meghonosítani a törvény az ún. körzetek (zónák) bevezetésével.Háromféle körzetetkülönböztethetünk meg a lakott településeken belül, ezek meghatározása nem lesz majd egyszeru feladat. Eloször is kijelölnek lassú közlekedési körzeteket, azután 30-as és végül iskolai körzeteket.
A lassú közlekedési körzeteket majd ott határozzák meg és jelölik ki, ahol az úttest, utca vagy a lakott település bizonyos részét egyaránt használják a jármuvek és a gyalogosok. Itt a sebesség korlátozása 10 km/óra lesz. Persze miután a településen határozatot hoznak egy-egy ilyen körzet kijelölésérol, megállapítják annak határait, és ezt táblákkal meg is jelölik, mindenki számára érthetoen és egyértelmuen. Az a vezeto, aki ebben a körzetben – amely lényegében azokat az utcákat és városrészeket jelenti, ahol döntoen a gyalogosok használják az úttestet, viszont be kell jármuveknek is jutni áruszállítás és egyéb célból – gyorsabban hajt a megengedettnél, annak legalább három hónapra bevonják az engedélyét.
A 30-as körzetben nyilvánvalóan 30 km/óra lesz majd a legnagyobb megengedett sebesség. Ezeket a körzeteket olyan helyeken határozzák majd meg, ahol alapvetoen gyakoribb a gyerekek jelenléte, tehát iskolák kiterjedtebb körzetei, parkok, lakótelepek, óvodák, esetleg utcák körül. Aki ezekben a körzetekben nem tartja magát a sebességkorlátozáshoz, és gyorsabban hajt a megengedettnél, annak legalább öt hónapra bevonják az engedélyét.
Az iskolai körzetekben, melyeket természetesen iskolák környékén jelölnek ki, a legnagyobb megengedett sebesség 30 km/óra lesz lakott településen belül, és 50 km/óra lakott településen kívül. (Ez a megfogalmazás is eléggé érthetetlen és foként értelmetlen, ugyanis – miként arra már elozo számunkban felhívtuk a figyelmet – tulajdonképpen minden helyre rá lehet fogni, hogy az lakott település, elég, ha van ott egy-két ház. Ha meg iskola található valahol, akkor az biztosan lakott településként értelmezendo az új törvény szerint, és ha ez így van, akkor felesleges ez a tétel, hiszen nem valószínu, hogy létezhet oktatási intézmény településen kívül.) Az iskolai körzetekben a sebességkorlátozás reggel 7-tol este 21 órági tart, kivéve, ha forgalmi jellel nincs másként meghatározva.
Ezeken a körzeteken kívül tehát általában 50 km/órás sebességgel vezethetünk, lakott településen belül. Komoly, alapos tesztelések és kísérletek bizonyítják, hogy az 50 km/órás sebességgel haladó autók okozta szerencsétlenségek és sérülések, legyen szó kerékpárosról vagy gyalogosról, csupán a 10 km/óra különbségnek köszönhetoen feleannyira súlyosak, mint 60 km/órás sebesség esetén. Ezenkívül jelentos tény, hogy a közúti balesetek túlnyomó többségében a kiváltó ok a túl gyors vezetés az útviszonyokhoz képest. A sebesség további korlátozásával és alaposabb ellenorzésével ezen a helyzeten is javítani kíván a törvényalkotó.
NEM LEHETÜNK ELÉG ÓVATOSAK
Amire tehát mindenképpen oda kell figyelni, az az, hogy ezentúl minden lakott településen legfeljebb 50 km/órás sebességgel vezethetünk, ha ezt forgalmi jel másként nem szabályozza. Mivel mindaz, ahol házak vannak, lakott település, így rendkívül oda kell figyelnünk, és mindenhol érdemes lassítani, ahol csak épületek húzódnak az út mellett, mert kellemetlen meglepetés érhet bennünket, ha nincs is kitéve sem a lakott települést jelzo tábla, sem a sebességkorlátozásra vonatkozó forgalmi jel.
Fontos tudni, hogy most már Szerbiában is több módon ellenorzik majd a jármuvek sebességét. Ha nem állít meg bennünket a rendor, még nem jelenti azt, hogy meg is úsztuk a gyorshajtást. Sok térfigyelo kamerát helyeznek majd el, melyek a jármuvek sebességének mérését szolgáló berendezésekkel lesznek összekötve, így ezután videofelvétellel dokumentált feljelentést kaphatunk, ha gyorsan hajtunk. A bíróságok most már elfogadják bizonyítékként a videofelvételt.
JÁRMU-KATEGÓRIÁK SZERINTI SEBESSÉGKORLÁTOZÁSOK
1.
Legfeljebb 80 km/óra sebességgel közlekedhetnek a autóbuszok, a teherpótkocsit vontató autóbuszok, a tehergépjármuvek, melyeknek legnagyobb megengedett tömege nem haladja meg a 7500 kilogrammot, kivéve az autópályát, ahol ezek a jármuvek 100 km/órás sebességgel haladhatnak. 2.
Legfeljebb 80 km/órás sebességgel közlekedhetnek azok a gépjármuvek, melyek lakókocsit vontatnak. 3.
Legfeljebb 70 km/órás sebességgel haladhatnak azok az autóbuszok, melyek szervezetten gyerekeket szállítanak, a csuklós autóbuszok, melyeken nincs állóhely, a teherjármuvek, melyeknek legnagyobb megengedett tömege meghaladja a 7500 kilogrammot, valamint a pótkocsit vontató teherautók, kivéve az autópályát, ahol ez a kategória 90 km/órás sebességgel közlekedhet. 4.
Legfeljebb 50 km/órás sebességgel haladhatnak azok az autóbuszok, melyek személyek szállítására használt pótkocsit vontatnak, a városi autóbuszok, valamint azok az autóbuszok, melyeken van bizonyos számú állóhely is az ülohelyeken kívül. 5.
Legfeljebb 40 km/órás sebességgel haladhatnak a traktorok, illetve csak 30 km/óra sebességgel, ha olyan pótkocsit vontatnak, amelyben legalább egy személy tartózkodik. 6.
Legfeljebb 35 km/órás sebességgel haladhat a kerékpáros a kerékpárúton. 7.
Legfeljebb 20 km/órás sebességgel közlekedhetnek az új kategória tagjai, a turistavonatok, valamint minden olyan munkagép, amelyen személyeket szállítanak.
SEBESSÉGLIMITÁLÓ
Újítás az is, hogy ezentúl minden teherjármu és autóbusz sebességét még szigorúbban ellenorzik. Ezeken a jármuveken eddig is volt tahográf, egy olyan beépített muszer, mely az adott jármu haladási jellemzoit rögzítette, például a sebességet, a megtett út hosszát, továbbá hogy egyáltalán mikor vett részt a jármu a közlekedésben, és mikor állt, melyik sofor vezette (ha többen is vannak). Most ennek az eszköznek a használatát is szigorították, sokkal gyakrabban ellenorzik majd, sot bevezetnek mellé egy újat is, a sebességlimitáló muszert. Minden jármuvet, melyre vonatkozik a külön kategória szerinti sebességkorlátozás, el kell látni ilyen berendezéssel, hiánya súlyos bírságot és a forgalomból való kizárást vonja maga után. Megfeleloen muködnie is kell, mert feladata meggátolni a szóban forgó jármuvek kategória szerinti sebességtúllépését. Ha ez jól muködik, a vezeto, még ha akar, akkor sem tud gyorsabban haladni a megengedettnél.
A törvény a sebességkorlátozás túllépése mellett szabályozza a közlekedés folyamatosságának akadályozását is: Ha valaki olyan lassan halad, hogy ezzel gátolja a normális sebességu jármuvek közlekedését, köteles az elso erre alkalmas helyen félreállni, hogy a másik jármu megelozze, illetve elhaladjon mellette. Ha a vezeto ezt a szabályt nem tartja be, 5000 dináros büntetéssel lehet bírságolni. Tehát a nagy és súlyos teherautók, kombájnok és más lassan haladó jármuvek vezetoi kénytelenek lesznek gyakrabban belenézni a tükörbe, félreállni és elengedni mindenkit, akit feltartanak.
A közlekedésbiztonsági vizsgálatok eredményei nagyon jellemzoek és sokatmondóak: ha egy gyalogost 30 km/órás sebességgel üt el egy autó, akkor a gyalogos túlélési esélyei mintegy 80 százalékosak. Ha azonban a jármu nem is túl sokkal, de gyorsabban, 50 km/órával halad (ami nem is tunik olyan nagy sebességnek), akkor már a gyalogosnak mindössze 20 százaléknyi esélye van arra, hogy túlélje az ütközést. Ez a statisztika volt tulajdonképpen a mozgatórugója mindenhol a 30-as sebességkorlátozás bevezetésének, és ezért került be nálunk is ilyen erovel a törvénybe.
Autópályán is vigyáznunk kell ezentúl, ugyanis a fizetokapuknál elhelyezett kamerák rögzítik az áthaladás idopontját, majd a következo kapunál ismét, ebbol a két adatból a számítógép kiszámítja az átlagos sebességünket, és ha túl gyorsan érünk egyik kaputól a másikig, gyorsabban, mint az a 120 km/óra sebességgel lehetséges volna, már jelez is a rendszer, és dokumentál, a rendorség meg feljelenti a gépkocsi tulajdonosát. Ennek a módszernek is megvan a maga következménye-elozménye: nem biztos, hogy a tulajdonos vezette a kocsit. A rendorök ezért ezentúl nagyobb súlyt helyeznek a tulajdonjog átírásának ellenorzésére, ha valaki eladja az autóját, kénytelen lesz gyorsan a nevére íratni. Persze átíratott kocsinál is megtörténhet, hogy nem a tulajdonos vezeti, mert valakinek kölcsönadta, de ebben az esetben kötelessége lesz megadni az illeto adatait, ellenkezo esetben o felel a gyorshajtásért…
A radardetektorok alkonya
Az új törvény ebben a tekintetben is alkalmazkodott a megváltozott közlekedési feltételekhez, a gyorshajtók kedvenc és egyre olcsóbban hozzáférheto eszköze, a radardetektor alkalmazása tilos a továbbiakban. Ugyanígy tilos a radarok muködését zavaró berendezések használata is. Akinek az autójában a rendorök rábukkannak egy ilyen berendezésre, arra 6000–20 000 dináros pénzbírság vár a bíróságon, meg kap mellé három büntetopontot is. Akit rajtakapnak, hogy nemcsak van az autójában ilyesmi, hanem muködteti is, annak a bírsága 15 000-tol 30 000 dinárig terjed, meg még hat büntetopont is jár mellé, de lehet 15 nap elzárás is az ügy vége. Azonban nemcsak a használata tilos ezeknek az eszközöknek, hanem az árusításuk, sot még a hirdetésük is. Azok a cégek, amelyek ilyen szabálysértést követnek el, 300 000–1 000 000 dináros bírságot fizethetnek, a vétkezo vállalkozók pedig 100 000-tol 500 000 dinárig terjedo összeggel büntethetok.
|
Túllépés km/órában
|
Büntetőpontok
|
Pénzbírság/elzárás
|
Vezetői engedély bevonása
|
|
lakott település 10-ig
|
-
|
3000 dinár
|
-
|
|
lakott település 11–20
|
-
|
5000 dinár
|
-
|
|
lakott település 21–50
|
4
|
6000–20 000 dinár
|
legalább 30 nap
|
|
lakott település 51–70
|
7
|
15 000–30 000 dinár vagy elzárás 30 napig
|
legalább 4 hónap
|
|
nyílt út 20-ig
|
-
|
3000 dinár
|
-
|
|
nyílt út 21–40
|
-
|
5000 dinár
|
-
|
|
nyílt út 41–60
|
3
|
6000–20 000 dinár
|
legalább 30 nap
|
|
nyílt út 61–80
|
6
|
15 000–30 000 dinár vagy elzárás 30 napig
|
legalább 3 hónap
|
|
több mint 70 lakott
településen, több mint 80 nyílt úton
|
14
|
elzárás legalább 15 napig
|
legalább 8 hónap
|
|
több mint 50 a lassú
közlekedéses körzetben
|
14
|
elzárás legalább 15 napig
|
legalább 8 hónap
|
|
több mint 60 iskoláknál és 30-as körzetben
|
14
|
elzárás legalább 15 napig
|
legalább 8 hónap
|
Forrás: Magyar Szó
|