|
Új fogalmak, európai mércék |
|
Belföld
|
|
Beküldte: Péntek 13
|
|
2009. december 01. kedd, 18:26 |
Az új közlekedésbiztonsági törvény magyarázata (1.) Szerbiában a még 1982-ben meghozott és 1984-ben módosított törvény szabályozta és szabályozza a mai napig is a közúti forgalmat. Az eltelt 25 évben – azon túl, hogy az akkori törvényt megalkotó ország ma már nem létezik – nagyot változott a világ, s egyre több olyan új dolog jelent meg, melynek nagy hatása van a közúti közlekedésre. Egyre gyorsabbak lettek a jármuvek, sot teljesen új, akkor még nem létezo jármufajták is megjelentek. Már legalább tíz évvel ezelott megszületett a javaslat az új közlekedésbiztonsági törvényrol, de sehogyan nem akart végleges formát ölteni. Az utóbbi években a szerbiai utakon nagyon megnott a balesetek száma, ezek a tények még inkább sürgették az új törvényes rendelkezés meghozatalát, amit most végre elfogadott a szerb parlament. A törvény eloterjesztoi és számos szakember véleménye szerint is sikerült az Európában általánosan elfogadott normákat beépíteni az új törvénybe, amely megfelel az érvényes nemzetközi eloírásoknak és megállapodásoknak is. Életbelépésétol igen komoly változásokat várnak, remélhetoleg rendet teremt utainkon, és mindenekelott odahat, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, hogy mind kevesebb ember haljon meg, illetve szenvedjen sérüléseket forgalmi balesetekben. Teljesen új fogalmakat vezet be a törvény, új jármu-kategóriákat, új szabályozás szerint történik a bírságolás a büntetopontokkal, módosulnak a megszokott sebességkorlátozások, a vezetoi engedély megszerzése és a vezetové válás folyamata is teljesen megváltozik, az autósiskolák muködését is új alapokra helyezik most, de a jármuvek muszaki vizsgáztatásának területén is jelentosek a változások.
 Fontos tudni, hogy az új törvény december 10-én hatályba lép, tehát attól kezdve számolnunk kell vele. Ugyanakkor érvényesítése nem lesz azonnali, körülbelül egyéves átmeneti idoszak szükséges ahhoz, hogy minden az új rendelkezéseknek megfeleloen muködjön. Elonyös viszont mielobb megismerkednünk a ránk vonatkozó szabályokkal. Igyekeznünk kell azoknak megfeleloen közlekedni, hogy ne érjen bennünket meglepetés. Ami általánosságban jellemzo a törvényre, az mindenekelott az, hogy sokkal szigorúbban lép fel azokkal szemben, akik megszegik a rendelkezéseket, ezzel is igyekeznek elrettenteni mindenkit a szabálytalanságoktól. A továbbiakban hetente részletesen bemutatjuk e rovat hasábjain az új törvény minden fontos rendelkezését, s felhívjuk az olvasók figyelmét mindazokra a változásokra, melyek újdonságnak számítanak. Olvassák figyelmesen, és közlekedjenek óvatosabban! Ha a törvénnyel kapcsolatban bármilyen egyéb kérdésük lenne, írják meg a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
e-mail címre, és válaszolunk rá. ÚJ FOGALMAK Mint ahogyan említettük, az új törvény számos, teljesen új fogalmat vezet be, olyanokat, melyek eddig nem léteztek nálunk. A fontosabbakat fogjuk most itt felsorolni és röviden megmagyarázni. Igen fontos tudni, hogy ezentúl Szerbiában is bejegyezhetové válnak az úgynevezett quadok (négykereku motorok), és azt is, hogy az elektromos meghajtású bicikli már nem bicikli, hanem az ún. moped kategóriába eso jármu, bejegyzése (regisztrálása) pedig kötelezo lesz. A törvény egyik igen lényeges újításaként megalakul (még nem alakult meg) a Közlekedésbiztonsági Ügynökség, amely nagyon fontos szereppel lesz felruházva. Elemzi, figyelemmel kíséri és folyamatosan fejleszti a közlekedésbiztonságot, szervezi és kivitelezi a képzését azoknak az eloadóknak, akik majd a jövendo vezetok elméleti képzését végzik, s a vezetoi vizsgán vizsgáztatókat is itt képzik ki. Ugyanakkor szabályozza, megszervezi és kivitelezi azoknak a személyeknek a képzését és újbóli vizsgázását, akik valamilyen oknál fogva elveszítették vezetoi engedélyüket (büntetopontok). Megszervezi a muszaki vizsgáztatók képzését, folyamatosan fejleszti tudásukat. Az ügynökség adja ki a muszaki vizsgáztatók részére a muködési engedélyt, a teherjármuvek vezetoi is itt kapnak majd engedélyt professzionális teherfuvarozásra (egy ilyen jármu vezetéséhez nem lesz elegendo a vezetoi engedély megfelelo kategóriája, kell az ügynökség külön engedélye is, amit meghatározott idore adnak ki, majd felújítandó). Az új szervezet biztosítja az összes szükséges alapadatbázist a motoros és kapcsolható jármuvekrol. A vezetoi engedély megszerzéséhez szükséges tudással kapcsolatos kiadványok összeállítását és kiadását is megszervezi. Az ügynökséget a kormány finanszírozza, kezdeti szakaszban a költségvetés terhére, késobb talán a saját bevételeibol (lesz neki boven, nagyon sok területen hozzájuk kell majd fordulni, és ma már semmi nem ingyenes), és adományokból fedezi majd muködési költségeit. A MOPED ÉS TÁRSAI Igen lényeges újdonság: megszunik az eddigi segédmotoros kerékpár meg a motorkerékpár felosztás, a pontos meghatározás: motoros kétkereku jármu, melynek maximális konstrukciós sebessége, az áttételtol függetlenül, nem haladja meg a 45 km/órát. Ha belso égésu motorral üzemel, az nem lehet 50 köbcentinél nagyobb urtartalmú, ha viszont elektromos meghajtású, akkor a motor nominális erossége nem lehet nagyobb négy kilowattnál. Tulajdonképpen minden eddigi segédmotoros kerékpár ide tartozik, és az elektromos bicikliket is ide kell sorolni. Szintén új kategória a könnyu tricikli (háromkereku motoros jármu), mely nem tud 45 km/óra sebességet kifejteni. Motorero tekintetében minden azonos a moped kategória meghatározásával, igazából egyetlen különbség, hogy a háromkereku triciklik külön kategóriát kaptak. A motorkerékpárt illetoen motoros jármurol van szó, két vagy három (ha három, akkor aszimmetrikus-oldalsó ülés) kerékkel, melynek legnagyobb konstrukciós sebessége meghaladja a 45 km/órát. Ugyanígy belso égésu motorja 50 köbcentinél nagyobb, illetve elektromos motorjának nominális ereje meghaladja a 4 kilowattot. Motoros jármu a nehéz tricikli, szimmetrikusan elhelyezkedo három kerékkel, maximális sebessége meghaladja a 45 km/órát, a motorra vonatkozóan minden megfelel a motorkerékpárnál említetteknek. A könnyu négykereku motor olyan motoros jármu, négy kerékkel, amelynek tömege nem haladja meg a 350 kilogrammot (az akkumulátor súlya nem számít bele). Legnagyobb megengedett sebessége 45 km/óra, a motor urtartalma 50 köbcenti alatt van, elektromos motornál 4 kilowatt alatt. A nehéz négykereku motor a másik fajta négykereku motoros jármu, a könnyu négykereku motorokat kivéve, súlya nem haladja meg a 400 kilogrammot, illetve az 550 kilogrammot, ha teherjármurol van szó, ebben az esetben is az akkumulátor súlya nélkül. A motor maximális megengedett ereje nem lehet több 15 kilowattnál. FÉNYVISSZAVERO MELLÉNY Teljesen új fogalom a törvényben a fényvisszavero mellény (Szerbiában eddig ismeretlen volt), használata egész Európában elterjedt és kötelezo, nagyon fontos balesetmegelozo szerepet tölt be. Meghatározása alapján ez egy ruházati kellék, melyet fényvisszavero anyagból gyártanak. A jármuvek kötelezo felszerelésének része lesz. Amikor a vezeto kiszáll az úttesten vagy az út mellett megállított jármuvébol, lakott településen kívül, kötelezoen fel kell vennie ezt a mellényt. Ha nincs a felszerelésében, illetve ha megvan, de a vezeto nem használja, amikor kell, a bírság 3000 dinár. (Egyébként 200 dinár körüli áron megvásárolható.) BEJEGYZÉSI MATRICA Ez is újdonság: a jármuvek bejegyzése nem teljes és nem érvényes, ha nem váltjuk ki a megfelelo bejegyzési matricát is, melyen rajta áll majd, hogy a jármu meddig vehet rész a forgalomban (a bejegyzés idotartama). Semmilyen motoros, illetve kapcsolható jármu nem vehet részt a forgalomban, ha nincs megfelelo, érvényes matricája, és az nincs a megfelelo módon és helyen felragasztva. Általában egy évig érvényes, mint ahogy a bejegyzés is általában ennyi idore szól. Fo szerepe meggátolni a bejegyzetlen jármuvek részvételét a közlekedésben. A rendornek meg sem kell állítania a jármuvet ahhoz, hogy ellenorizze bejegyzését, elég egy pillantást vetnie a matricára, és máris nyilvánvaló, hogy rendben van-e minden. Minden jármu, amely motorral ellátott (tehát a mopedek is), ezentúl bejegyzésköteles, és érvényes matrica nélkül nem közlekedhet. GARÁZDA VEZETÉSI MÓD Ez az új terminus nagyobb teret enged a rendoröknek a súlyos szabályszegések meggátolására. Meghatározása szerint: a vezeto olyan durva viselkedése, mellyel nagymértékben megszegi a közlekedésbiztonsági törvényt, ugyanakkor semmibe veszi a közlekedés többi résztvevojének biztonságát. Egyebek mellett a törvény felsorol néhány tipikus példát az eroszakos, garázda vezetésre: 1. Ha a vezeto két vagy több alkalommal áthajt az áthajtást tiltó fényjelzésen (piros jelzésen), és ha a két áthajtás között nem múlt el legalább 10 perc. Gyakorlatilag azokról van szó, akik nagy sebességgel végigszáguldanak egy utcán, semmibe véve a közlekedési lámpa piros jelzését. 2. Ha a vezeto jármuoszlopot kerül, olyan módon, hogy áthajt vagy rajta halad az ellenkezo irányú forgalmi sávokat elválasztó záróvonalon. Garázda, eroszakos vezetésért igen súlyos bírságot irányozott elo a törvényalkotó: 15 büntetopont és 30-60 napos elzárás jár érte, illetve 17 büntetopont és 45-60 napos elzárás, ha az ilyen cselekedet balesetet idéz elo. Emellett még a vezetoi engedélyét is bevonják, legalább 9 és legfeljebb 12 hónapra. A BÜNTETOPONTOKRÓL Mint már említettük, ez szintén újdonság nálunk, míg külföldön bevett gyakorlat az alkalmazása. A büntetopontokról a késobbiekben még részletesen beszélünk, most általánosságban csak annyit, hogy minden komolyabb szabálysértés a pénzbírság mellett megfelelo számú büntetoponttal is sújtja az elkövetot. Ezekért a pontokért külön nem kell fizetni, egyetlen céljuk van: aki gyujti oket, az szabálytalanul vezet. Két év múlva a beírt pont törlodik, akinek viszont összejön 18 büntetopont két év alatt, az elveszíti egy évre a vezetoi engedélyét, és lesz elég ideje átgondolni, mit nem csinál jól. Ezek után gyakorlatilag pótvizsgát kell tennie, meg az ehhez tartozó elméleti képzést kell végighallgatnia, és csak akkor ülhet újra volán mögé, ha ismét levizsgázott. A büntetopontokat nem írják be a vezetoi engedélybe, azokat a közlekedési rendor jelentései alapján a rendorség ezzel megbízott felelos hivatalnokai fogják nyilvántartani. Csak ok tudják azt is, kinek mennyi pontja van. Amikor valaki eléri a 18-at, ok küldik ki neki az értesítést, hogy bevonják tole a vezetoi engedélyét. Így gyakorlatilag maga a vezeto sem tudja pontosan (biztosan lesz ilyen is), hogy most hány pontja is van, és azok mikor törlodnek. Ilyen esetben kérvényt kell majd beadni a rendorségre a kivonatért a büntetopontok állásáról, ezért persze fizetni kell, és megkapjuk majd a hivatalos jelentést. EURÓPAI BALESET-BEJELENTO URLAP Ez az újdonság szintén igen fontos, mert meggyorsítja a kisebb balesetek utáni eljárást, és biztonságot nyújt a károsultaknak. Konkrétan: eddig a kisebb, sérülés és jelentos anyagi kár nélküli baleseteket követoen a részvevok gyakran megegyeztek a helyszínen, hogy nem is értesítik a rendoröket, hanem a baleset okozója egyetértett abban, hogy fedezi a károsultnak a javítás költségeit. Aztán megtörtént, hogy másnapra már meggondolta magát a kárt okozó vezeto, valaki kiokosította, hogy nincs ellene bizonyíték, illetve elgondolkodott azon, lehet, hogy nem is o volt az, aki vétkezett, hanem a másik is bunös, és egyszeriben már nem is volt hajlandó fizetni. A kárvallott ilyenkor nem tudott mit tenni, a rendorséghez másnap már hiába fordult, nem volt, aki megtérítse a kárt. Az új rendelkezéssel ez sokkal kedvezobben alakul majd: ha a felek megegyeznek a helyszínen, hogy nem akarnak rendori helyszínelést, elég az említett balesetjelento urlapot kitölteni, mindketten aláírják, és már távozhatnak is, a biztosító elfogadja rendorségi jegyzokönyv nélkül is a jelentést, rendezi és kifizeti a kárt. Ugyanez megtörténhet akkor is, ha kiszáll a helyszínre a közlekedési rendor, és megállapítja, hogy a baleset nem járt súlyos következményekkel. Ilyen esetben is kitöltheto az urlap, és mehet mindenki a maga dolgára. Persze az esetleges szabálysértésért kiróható a megfelelo bírság. Ezeket az urlapokat a vezetok a jármu bejegyzése során a biztosítótársaságoktól kapják majd, és ok is gondoskodnak a kitöltött és beküldött bejelentések jegyzékérol. KERÉKPÁR, TRAKTOR... A kerékpár legalább kétkereku jármu, mely kizárólag a vezeto, illetve utasa testi erejének meghajtásával közlekedik, ez az ero pedálokon vagy más áttételeken át jut a kerékre, illetve kerekekre. A meghatározásból egyértelmu, hogy az elektromos meghajtású kerékpár nem kerékpár. A traktor motoros jármu, melynek legalább két tengelye van, elsosorban vontatásra, húzásra, szállításra, illetve olyan kapcsolható munkavégzo berendezések, eszközök meghajtására szolgál, melyekkel mezogazdasági, erdei és más munkálatokat végeznek, valamint traktorpótkocsit vontatnak. A traktorpótkocsi olyan kapcsolható jármu, melyet rendeltetése szerint kizárólag traktor vontathat. A fenti meghatározások lényege, hogy többé nincs lehetoség arra (ami Szerbiában igen gyakori), hogy a fogatos kocsit a traktorral vontassuk, ez a jármu forgalomból történo kizárását vonja maga után, valamint jelentos összegu büntetéssel is jár. Lakott település A törvény szerint a lakott település kiépített, funkcionálisan egységes terület, melyen annak lakói élnek és dolgoznak. Ez a megfogalmazás lényegesen eltér az eddigitol, akad néhány nagyon fontos dolog, amire oda kell figyelni. Eddig a lakott települést kezdetén és végén kötelezoen tábla jelezte, a mostani törvény ezt kihagyja. Ennek következménye, hogy tulajdonképpen minden helyet, ahol van két ház, de semmilyen tábla sincs, lakott településként veheti számításba az ott radarral dolgozó rendor, és ez bizony igen komoly következményekkel járhat. Nem mindegy ugyanis, hogy ha 20 kilométerrel túllépjük a megengedett sebességet, azt lakott településen belül vagy nyílt úton tesszük-e. Nyílt úton ez közepes súlyosságú vétség, de lakott településen foben járó bunnek számít. Ez a meghatározás majd igen sok bonyodalmat okoz a bíróságokon az ilyen sebességtúllépési ügyekben való döntéseknél. Mindenesetre nagyon kell majd vigyáznunk, hol hogyan vezetünk. Elhagyatott jármu Szintén új fogalom a törvényben az elhagyatott jármu, célja megtisztítani a köztereket, a parkolókat és egyéb helyeket az ott álló (ki tudja, mióta) elhagyatott jármuvektol. A megfogalmazás szerint: elhagyatott jármunek számít minden olyan jármu az úton, mely láthatóan elhagyatott és nincs bejegyezve.
Forrás: Magyar Szó
|
|