|
2009.09.30.-án indult a Google Wave |
|
Multimédia
|
|
Beküldte: mezga
|
|
2009. október 06. kedd, 10:11 |
A Google szerdától próbaüzemben elindította Wave nevű új szolgáltatását, amely az email és az azonnali üzenetküldés lehetőségének keveréke
 A cég közleménye szerint "ilyen lenne az email, ha ma találták volna fel", fejlesztoik pedig meg vannak arról gyozodve, hogy a Wave teljesen megváltoztatja majd az emberek internetes kommunikációját. A Wave (magyarul: "hullám") próbaverzióját egyelore nem nyitották még meg a teljes publikumnak, pusztán 100.000 meghívott felhasználó kísérletezhet vele, illetve ok öt másik ismerosüket is invitálhatják, hogy "szörföljenek rajta" - olvasható a BBC hírszolgálatának honlapján (news.bbc.co.uk). Az eszköz nyílt forráskódú, tehát külso fejlesztok külön alkalmazásokat építhetnek bele. A Wave-hez az inspirációt az egyik fejleszto, Lars Rasmussen szerint az adta, hogy "az email napjainkban még mindig a legfobb kommunikációs eszköz az interneten, ami igencsak meglepo, hiszen már több mint húszéves." Rasmussen testvérével, Jens-szel egyetemben a Google Maps kiagyalója is volt. Az új eszköz igazi ereje a benne rejlo funkciók sokaságában mérheto. Az egyik például a valós ideju chat, melynek köszönhetoen az internetes kommunikáció során a beszélgetok karakterekként, azonnal látják, hogy pontosan mit gépel a másik fél, így már akkor is tudnak válaszolni, amikor az illeto még be sem fejezte a mondatot. Rasmussen elismerte, hogy ez a funkció bosszantó is lehet, ugyanakkor sok idot lehet megtakarítani vele. Persze sokan nem szeretik, ha gépelés közben "lesik" oket: ok ezt a lehetoséget ki is kapcsolhatják. Másik lehetoség, hogy egy konferencia során akkor is folytatható az üzenet írása, amikor már mindenki kilépett: ilyenkor a résztvevok késobb belépve a Wave-be bármikor elolvashatják, hogy mit írt az utolsó ember. Ennél sokkal radikálisabb az a lehetoség, melynek köszönhetoen az összes üzenetet a beszélgetés résztvevoi közül bárki utólag szerkesztheti, wikipédiaszeruen. Ha valaki még sincs megelégedve a változásokkal, akkor a Playback funkcióval fokozatosan vissza lehet állítani azokat, méghozzá úgy, hogy közben azt is látni: ki, mit és mikor írt át. Egyszerusödött a képkezelés is: az egérkurzorral a Wave-be akár a Windows asztalról is be lehet húzni a képeket. Ez például akkor rendkívül hasznos, amikor egy utazás tervezésérol, vagy egy közös élményrol folyik a diskurzus és a résztvevok a beszélgetés bármelyik pillanatában meg akarják osztani egymással az oda tartozó képeket. Emellett a Facebook mintájára jó pár játékos alkalmazás is megtalálható a Wave-ben, például a Sudoku és a sakk is. A Google Wave a legtöbb böngészoben gond nélkül fut, kivéve az Internet Explorert, melyhez egy külön segédszoftvert (plug-int): a Chrome Frame-et kell letölteni és installálni, hogy ott is muködjön. Maga a Microsoft nem ajánlja a Chrome Frame használatát, arra hivatkozva, hogy biztonsági problémákat okozhat. Mivel az Internet Explorer még mindig a legnépszerubb böngészo, ezért a Wave elterjedését ez negatívan befolyásolhatja. Lars Rasmussen elismerte, hogy csak akkor lesz igazán sikeres a Wave, ha a felhasználók tömegesen is igénybe veszik, ám a fejleszto egyelore rendkívül optimista a Google új típusú alkalmazásának jövojével kapcsolatban.
Forrás: Vajdaság Portál
|