Hungarian Croatian English French German Serbian

Ma 2012. május 22, kedd, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


Rendezett a központ
Pacséri hírek
Beküldte: mezga   
2009. szeptember 07. hétfő, 06:09
Email Drucken Favoriten Twitter Stumbleupon Digg delicious MR. Wong Technorati Yahoo startlap iwiwLubys Fundkiste

Csobogó és sziklakert

A júliusi falunapra elkészült a település központjában a szerény, de tetszetős csobogó, mely köré pihenőpadok is kerültek, s néhány héttel utána a kút mellé sziklakert is került, ami az utóbbi években komoly beruházásai- felújították a romos könyvtárat, az egykor Beograd kávézót, inkubátorház épült, melyben a többi között cukrászda működik- után szintén hozzájárul ahhoz, hogy az ittlakók szívesen jöjjenek a település központjába. Az átutazók informálására pedig falutérképet is kihelyeztek, melyen feltüntették a jelesebb épületeket.
pacserkozpont


Csemete játszóház


A református egyház által kilenc éves működtetett játszóház szeptember elsejétől ismét fogadja a 3-5 éves gyerekeket. A még nem óvodaköteles gyerekek délelőttönként nyolc és dél között tartózkodnak a játszóházban, ahol uzsonnát is kapnak, és a foglalkozások részeként a keresztény értékekkel is megiserkednek. Cérna Orsi személyében a most induló tanévtől új óvónő foglakozik a kicsikkel, a nevelőnő pedig továbbra is Tóth Anikó. Eddig 12 gyermek jelentkezett, de szeptember folyamán még várják az érdeklődőket.


Jól sikerült a tánciskola


Több évtizedes hagyománya van a pacséri nyári tánciskolának- melyre általában az általános iskolát végzett diákok járnak-, és a hathetes tanfolyam végén a vizsgabálnak, melyen megjelennek a szülők, nagyszülők és a rokonság is. Nagyon sokáig Végel János a falu elismert művelődsszervezőjének nevéhez fűződött a tánciskola, visszavonulása után ebben az évben Huszák Endre, a helybeli Művelődési Egyesület titkára vette át a tánctanári szerepet. A 20 fiatal a megtanulta a klasszikus táncok lépéseit, jól sikerült a bemutató és a bál is, amely hajnalig tartott. Érdekessége a tánciskolának az is, hogy nemcsak a zárórendezvényen, hanem minden egyes találkozáskor a helybeli zenészek biztosítják a talpalávalót. Ebben az évben a bálkirály Brčić Arnold, a bálkirálynő Klebecskó Zsuzsanna lett, őket Szigeti Tibor és Cseke Teodóra, valamint Plaki Tamás és Szabolcski Szandra közvetik.

Napraforgó-aratás bosszúsággal


A pacséri határban igen sok vadgalamb és fürj van a napraforgótermelők nem kis bánatára. Egyes gazdák elmondása szerint nemcsak az alacsony ár, a szárazság sújtja a földműveseket, de még a madarak is jelentős kárt okozhatnak.



Forrás: Magyar Szó