Hungarian Croatian English French German Serbian

Ma 2012. május 22, kedd, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


Több mint egy évig ingyenes a Windows 7 RC
Multimédia
Beküldte: mezga   
2009. május 12. kedd, 05:46
Email Drucken Favoriten Twitter Stumbleupon Digg delicious MR. Wong Technorati Yahoo startlap iwiwLubys Fundkiste

ngyenesen letölthető a Windows 7 operációs rendszer Release Candidate (RC) verziója, amelyet egészen 2010. június lehet használni. A Yahoo internetes portál úgy tudja, hogy a Microsoft operációs rendszerének végleges verziója ősztől lesz kapható, legalábbis erre lehet következtetni az Acer hivatalos következményéből, amely szerint az októberben boltokba kerülő laptopjai már Windows 7-tel fognak működni.
win7
A Vista esetében sokkal rövidebb volt az ingyenes időszak: mindössze nyolc hónap állt a felhasználók rendelkezésére, hogy kipróbálják az új rendszer sajátosságait.
Bár hivatalosan május ötödikétől érhető el a Windows 7 RC változat, több internetes portálon már előzőleg feltűntek az MSDN és TechNet előfizetők számára korábban kiadott verziók.
Maga a Release Candidate a szoftvereknek egy olyan különleges kiadása, amelyik ugyan még nem végleges, de várhatóan az lesz. Amikor egy szoftver fejlesztése a végéhez közeledik, közzétesznek bizonyos tesztváltozatokat, amelyeket béta verzióknak is szokás nevezni. Az ezeken végzett tesztelések révén a fejlesztők különböző hibákat tárhatnak fel, amelyeket kijavítanak, majd kiadnak egy újabb béta változatot - vagy ha úgy ítélik meg, hogy nagy valószínűséggel minden fontosabb hibát kiküszöböltek, akkor nyilvánosságra hozzák a Release Candidate jelzésű verziót.
Az RC tehát továbbra is tesztváltozat, de a fejlesztők arra számítanak, hogy csak kisebb hibák fordulhatnak elő benne.
A Windows 7 keddtől letölthető verziója tehát nagy valószínűséggel megegyezik majd a véglegessel, elvileg csak apróbb rendellenességek találhatók benne.

Forrás: Vajdaság Ma