|
Közeleg az influenza járvány |
|
Életmód
|
|
Beküldte: mezga
|
|
2009. február 11. szerda, 10:07 |
Közeleg az influenza járvány Belgrádban az A H3-as törzsvírust izolálták, míg az ország többi részén a B típusú vírus jellemző. A szakember szerint mindkét vírus ugyanolyan tüneteket vált ki, azonban az A típusú influenza lefolyása valamivel súlyosabb, nagyobb a szövődmények kialakulásának veszélye.
 – Mi az A típusú influenzajárvány terjedését várjuk, mert ez a vírustörzs „aktívabb” Nyugat-Európában. Észrevehető a vírus terjedése Nagy-Britannia, Portugália és Észak-Írország területéről Svédország és Németország felé, ahonnan nagyon gyorsan idejut Közép-Európába – hangsúlyozza Dr. Predrag Kon, a belgrádi Közegészségügyi Intézet epidemiológusa . Bár az influenza-idény megkezdődött, még nem késő felvenni a védőoltást. – Mindenkinek ajánlom, hogy ha bírja, vegye fel a vakcinát. Ez különösen fontos a krónikus betegek, a vese- illetve szívbetegségben szenvedők esetében és a 65 éven felüli korosztály számára – tanácsolja az epidemiológus. A vakcina felvétele után a szervezetnek két hét szükséges, hogy kiépítse ellenálló képességét, ezért most, utolsó pillanatban még van értelme a védőoltásnak. Amennyiben nem tartozunk a veszélyeztetettek csoportjába és a gyógyszertárban szerezzük be az influenza elleni védőoltást, nagyon fontos, hogy minél előbb vigyük be a rendelőbe, mert a külső hőmérséklet ronthat a vakcina minőségén. Ezenkívül fontos hangsúlyozni, hogy orvos ajánlása nélkül ne szedjünk antibiotikumot. Amennyiben betegnek érezzük magunkat, vegyünk be lázcsillapítót, fogyasszunk sok folyadékot és C-vitamint. Ha a tünetek három napon belül nem enyhülnek, látogassuk meg az orvosunkat, mert a kezeletlen influenza szövődményeket – hörghurutot vagy akár tüdőgyulladást is okozhat.
Forrás: Magyar Szó
|