Mobbing. Angol eredetű szó, a mobb jelentése csőcselék. Mobbing: zaklatás, szekálás, molesztálás. Más ember szándékos, agresszív módon történő bántalmazása, kiközösítése, szekálása. A mobbing nem egyszeri alkalmat jelent, ez a cselekvés szisztematikusan ismétlődő, hosszú időn át tart. Megkülönböztetünk testi, fizikai mobbingot: verekedés, rúgás, hajhúzás, hajtépés. Lelki formáját: kiközösítés, a másik semmibevétele, meg nem hallgatása... és egyre terjed az interneten, elektronikus úton történő mobbing: SMS-ben, chaten durva, bántó üzenetek, fenyegetések, képek terjesztése a másikról. Az erőviszonyok minden esetben típusosak: egy domináns, uralkodó fél rátelepszik a kiszolgáltatott áldozatra.

A fiúkra inkább az aktív, direkt forma jellemző: a fizikai erőszak, szóbeli kicsúfolás, másik nevetségessé tétele, kegyetlen tréfák űzése. Míg a lányoknál inkább a passzív forma van előtérben: kiközösítés, kizárják a társaságból a gyengébbet, odébb mennek, ha megérkezik, látványosan hátat fordítanak neki, nem ülnek mellé a padban, az ebédlőben.

Kik a szereplői?

Hogy jobban megértsük az egész folyamatot, érdemes egy kicsit a dolgok mögé nézni. Miért is alakul ki egyáltalán gyerekek-gyerekek közötti mobbing? Mi vezet egy gyereket arra, hogy – legtöbb esetben bandába verődve – társát, társait ily módon zaklassa, durván terrorizálja?

A bántalmazó. A bandavezérről általánosságban elmondhatjuk: agresszív, erőszakos, impulzív, erős vágy él benne a dominanciára, s alacsony az empátiás készsége. De honnan adódik mindez, mi a gyökere? Mert természetesen ő sem így születik. Az egyik magyarázat erre a családban keresendő.

Az olyan családban, ahol még mindig az autoriter, hatalmi szerepen alapuló nevelési mód uralkodik, ahol az előtérben a testi fenyítés áll, a gyermek jobban elfogadja, sőt elsajátítja az erőszakot mint problémamegoldási, elintézési módot. Ráadásul az őt ért agresszióra képtelen reagálni, mivel érthető módon nem tudja szülei felé vetíteni. És mint tudjuk, az agresszió agressziót szül. A feszültség csak halmozódik benne, és ezt le kell vezetnie valakin, valamin, így az őt ért sérelmeket gyengébb társán torolja meg.

Szót érdemel még egy szintén nem elhanyagolható faktor. Ma a gyermek bekapcsolva a tévét, rádiót hihetetlen mennyiségű agresszióval, erőszakkal találkozik. Kimutatott tény, hogy pusztán az erőszak látványa fokozza az erőszakos, agresszív viselkedést, szintje tanulással is növelhető. Ráadásul egy gyermek számára, aki azt látja, hogy a jó, a főhős sok esetben az erejével győz, elfogadott lesz ez a minta mint helyes megoldási mód. És végül a gyerek közömbössé válik mások bántalmazásával szemben.

Az áldozat. Az a gyermek, aki valamilyen szempontból más, mint a többi: ügyetlenebb, gyengébb, csúnyább, kövérebb, szegényebb, esetleg szorgalmasabb, okosabb, de a lényeg: kilóg a csapatból. Általában meghunyászkodóbb, nehezen áll ki az érdekeiért, és alacsony önértékelésű, ami persze már következmény, válaszreakció is lehet a mobbingra.

A követők. Ők azok, akik passzívan követik a „vezért”, a dominánsabb csapatot. Ők is szorongó, bizonytalan, frusztrált, agresszív gyermekek, akik az erősebb mellé állnak, nagyobb biztonságot remélve.

Miből látszik?

Típusos esetben a gyerek mindent elkövet, hogy eltitkolja helyzetét. Gyakran vesztesnek érzi magát. Úgy érzi, ez az ő hibája, és szégyelli, ami vele történt. Reménykedik, hogy egyszer majd csak elmúlik magától. Előfordulhat az is, hogy a zaklató meg is fenyegeti, ne mondja el senkinek. Épp ezért akár szülőként, akár tanárként, de szemfülesnek kell lenni, hogy kiszűrjük, észrevegyük, bajban van gyermekünk.

Kísérje nyomon gyermeke hétköznapjait, figyeljen oda rá! Járjon el szülői értekezletekre! Érdeklődjön a napja iránt, kérdezze, mi volt az iskolában! Ne elégedjen meg egyszavas válaszokkal! Előfordulhat – mint mindannyiunkkal –, hogy gyermeke épp nincs beszédes kedvében, inkább visszavonulna. Próbálja rábeszélni, játsszanak együtt valamit, készítsék el együtt a vacsorát! Jó módszer, ha a közös családi vacsoránál mindenki

beszámol a napjának legrosszabb, legjobb pontjáról.

Ezek legtöbbször időigényes és türelempróbás feladatok. De fontos, hogy szánjon időt gyermekére, hogy figyelmesen végighallgassa. Érezze gyermeke, hogy fontos, hogy megértik őt! Sokszor ahhoz, hogy gyermeke beszámoljon az őt ért sérelmekről, nem kell más, csak egy jó, odafigyelő, bizalmon alapuló szülő-gyerek viszony.

Ha gyermek elmeséli, hogy szekálják, molesztálják, kiközösítik az iskolában, az első és legfontosabb dolog, hogy nem szabad túlreagálni, nem szabad heves pánikreakciót mutatni.

Hallgassa meg csemetéjét, és biztosítsa afelől, hisz neki! Magyarázza el neki: nem az ő hibája, hogy áldozattá vált. Lehet, hogy gyermeke arra kéri majd, ne mondja el senkinek, de ne tegyen titoktartási ígéretet! Magyarázza el: a szülőnek és az iskolának felelőssége, hogy a gyermeket ne érje bántódás, és ennek érdekében kötelessége tenni.

Ne próbálja egyedül megoldani, beszéljen az iskolával, a tanárral, a gyermek osztályfőnökével! Ha van, érdemes bevonni az iskolapszichológust is.

A mobbing időtartamától, súlyosságától függően a gyermeknek súlyos önértékelési problémái, önbizalomhiánya lehet, esetleg már testi tünetei is. Ilyenkor ne késlekedjen, kérje szakember segítségét, forduljon gyermekpszichológushoz, pszichiáterhez! A kellő időben felismert problémák még sokkal könnyebben, hatásosabban orvosolhatók. És ami nagyon fontos: legyen támasza gyermekének! Biztosítsa, hogy mellette áll, komolyan veszi, megérti!

Forrás: Magyar Szó