A hétvégén közöttünk szolgál Eric és Rosemarry Barett.
Vasárnap délelőtt 10-kor Pacséron, délután ötkor Bácskossuthfalván-Moravicán, mindkét alkalommal a Baptista gyülekezetben, Istentisztelet keretén belül. Mindenkit szeretettel várunk! üdvözlettel Nyúl Zoltán lelkész-tanár
Dr. Eric Barrett - ismertető
Dr. Eric Barrett pályafutása során, mint egyetemi tudós-kutató, tanár és tervező-menedzserként dolgozott. A keresztény szolgálatban pedig, mint igehirdető, misszionáriusokat támogató személy, író, rádióműsorszerkesztő, építőcsoportok vezetője, valamint jelenleg igazgató, aki egy kis keresztyén jótékonysági szervezetnél vezetője.. (4H - Magyar Misszió)
Földrajzból diplomált (B.Sc), majd klimatológiából, (M.Sc), műholdas meteorológiából (PH.D),és hidrológiából, és ezekből a tudományok doktora címet szerezte, “A műholdak és az alkalmazott klimatológia, hidrológia, meteorológia” című értekezéséért. (D.Sc.) Eric az angliai Sheffield és Leicesteri Egyetemen adott elő, és több, mint 30 évig a Bristoli Egyetemen, ahol alapító igazgatója lett a Központi Műholdas Kutató Egyetemnek. Akkut látási problémája miatt tanácsadói-felügyelői munkát bíztak rá 1996-ban, de még folytatta szolgálatát részidőben a Bristoli Egyetemen, mint tiszteletbeli tanár. Felelős volt a különböző engedélyekért és szerződésekért több polgári, katonai, nemzeti és nemzetközi szervezetnél. Szaktanácsadóként dolgozott angliai és külföldi kormányszervezeteknél, (beleértve a NASA-t is), nemzetközi testületeknél (beleértve az Európai Parlamenti Vizsgálóbizottságot), ügynökségeknél( FAO, UNDP, UNEP, UNESCO ÉS WMO), az ENSZ szervezeteinél. 2001-ben a Nemzetközi Hidrológiai Társulat elnöke lett. ( ICSU International Committee on Remote Sensing the International Association of Hydrological Sciences) Eric közel 20 tudományos könyvet, több, mint 250 tudományos publikációt és értekezést írt vagy szerkesztett. Kitüntetéseket,és díjakat kapott a Királyi Meteorológiai Társulattól és az Európai Ûrkutató Szervezettől - EURISY. Sokat utazott és előadásokat tartott a világ minden táján.
|