–Az új tanévet csakúgy, mint tavaly, szintén 38 tagozattal kezdjük: 22 iskolai előkészítő, öt napközis, négy bölcsődés és hét kisóvodás csoportunk indul szeptember elsején. Az intézmény tevékenysége 11 helységre terjed ki, ahol 14 épületben vannak tagozataink, melyekben a júniusi beiratkozási adatok szerint összesen 732 gyereket látunk el, de ez a szám még módosulhat, úgyhogy a végleges létszám majd csak szeptember elsején derül ki. Az óvodások, napközisek és bölcsődések jelenlegi létszáma a múlt évihez viszonyítva 4-5 százalékos csökkenést jelent, de bízok benne, hogy a jövő hónap elejéig még növekszik, és eléri a tavalyi szintet. Idén összesen 312 gyerek lesz az iskolai előkészítő tagozatokon, tehát jövőre valószínűleg ennyi elsős lesz az iskolákban, de lehet, hogy kevesebb, hisz a törvény értelmében csak 284 gyerek lesz iskolaköteles. A kisóvodások 221-en lesznek, a napközisek, vagyis a 3-6 évesek 46-an, a bölcsődések pedig 53-an.
•Mi a helyzet az állam által támogatott 3., illetve 4. gyerekek óvodai elhelyezésével?
–Ezek szülei helyett továbbra is a Tartományi Demográfiai és Szociálpolitikai Titkárság téríti meg az iskoláskor előtti intézményben való elhelyezés költségeit. Hasonló a helyzet a szociális esetekkel is, akik száma jelenleg 12, de szeptember folyamán még növekedhet, amikor is a szülők rájönnek, hogy amennyiben szociális segélyt kapnak, a község, mint az intézmény alapítója, megtéríti gyerekek óvodai költségeit.
•Idén nyáron milyen felújítási munkálatok folytak a Bambi épületeiben?
–Valamennyivel kevesebb beruházás történt, mint tavaly ilyenkor, amikor a 14 épület közül tízben történt valamilyen felújítás. Most az 1976-ban elkészült, és lapályos területre épült központi épületben folytatódnak a múlt évben megkezdett munkálatok. A hordozófalak alatt ugyanis fél méternyi mély üregek vannak, melyek betöltését három fázisban, három év alatt tudjuk elvégezni. Tavaly kezdődött és idén folytatódott az első fázis, a legveszélyesebb helyek biztonságossá tétele, újraburkolása, festése, a laminált padló lerakása, és kisebb felújítási munkák elvégzése, valamint Bácskossuthfalván, ahol a több mint százéves épületünk egyik része süllyed, ugyancsak megkezdődnek a külső munkák, amire községi támogatást kapunk. Nagyobb beruházás történt még Tomislavcin. Saját eszközökből, a község, illetve az ottani helyi közösségi támogatással belülről lebetonoztuk, laminált padlóval beburkoltuk a padlózatot, kifestettük az épületet, és rekeszfalak is készültek. A többi óvodában is voltak kisebb-nagyobb javítások, főként ott, ahol az iskola keretében működnek. Krivaján ablakcsere is volt, és minden épületünk felújítva, tisztán várja szeptember elsején a gyerekeket.
•A már említett támogatások mellett pályázati eszközök is érkeztek az intézmény számlájára.
–Igen, nagy örömünkre szolgál, hogy idén is sikerült a Szülőföld Alapnál pályázatot nyerni, aminek kiindulópontja az volt, hogy az óvónők gyakran tartanak gyűléseket, továbbképzéseket, amire eddig nem volt megfelelő helyiségünk. A pályázatnak köszönve 4323 eurót tudtunk ráfordítani arra, hogy a padlástérben kialakítsunk egy többfunkciós helyiséget, ami egyaránt helyet biztosít a könyvtárnak, alkalmas a továbbképzésekre, rendezvények szervezésére, de két számítógéppel informatikai központnak is megfelel.
•A pedagógusokhoz hasonlóan az új oktatási rendszer az óvónőktől is megköveteli a továbbképzést, amiben a Bambi dolgozói is részt vesznek.
–Igen, a bolognai egyezmény értelmében a főiskolát is hamarosan egyetemi szintre emelik, aminek befejezését az óvónőknek is felkínálták. A nálunk dolgozó 48 óvónő közül a tavalyi tanévben 11-en vállaltuk– velem együtt– a továbbképzést, és mindannyian sikeresen befejeztük, megszereztük a diplomát, illetve néhányan szeptemberben vehetik át. Nem volt könnyű munka mellett tanulni, de ezt előbb-utóbb saját érdekében mindenkinek meg kell tennie.
forrás:Magyar Szó