Csanatavéren született, 1935-ben, az általános iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot pedig Szabadkán fejezte. 1955-ben került Pacsérra, a nyolcosztályos iskolában megüresedett titkári állást látta el, majd három év után az egykori topolyai járás oktatási osztályának ösztöndíjasaként az újvidéki tanárképző főiskola magyar-szerbhorvát nyelvi szakán szerzett diplomát. 1958-ban részt vett a MTA és a Magyar Nyelvőr nyelvjárási pályázatán, és A pacséri gabona sorsa aratástól vetésig című munkájával különdíjat nyert.
1959 és 1974 között magyartanárként dolgozott a pacséri iskolában, közben egyetemi diplomát szerzett magyar nyelv és irodalomból. A tanulás és a tanári ténykedés mellett szinte folyamatosan tudományos munkával is foglalkozott. Munkatársa volt a háromkötetes szerbhorvát-magyar nagyszótárnak, és 1975-ben megjelent A pacséri földművelés és állatartás című munkája, miközben 1974-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori szigorlatot tett. A hetvenes évek közepétől a topolyai községi képviselő-testület közigazgatásában dolgozott tájékoztatási-, dokumentációs és protokollügyi előadóként.
Néprajzi jellegű munkái közül meg kell említeni az úttörő jelentőségű Vajdasági magyar néprajzi kalauzt, valamint, hogy 1970-ben részt vett az Újvidéki Rádió népzenei pályázatán, és félórás magnószalagra rögzített pályamunkájával első díjat nyert. Pacséron gyűjtött balladáit és egyéb néprajzi tárgyú írásait a Topolya és Környéke , valamint a Dolgozók hetilap folytatásokban közölte.
Két évig a pacséri iskola igazgatója volt, majd a Szabadkai Pedagógia Intézet tanügyi tanácsosa, később pedig a topolyai Népkönyvtár igazgatója lett, s maradt 1996-ban bekövetkezett nyugdíjaztatásáig.
Fontosabb munkái: A topolyai és kishegyesi község vízgazdálkodásának száz éve, A jászkunsági református magyarok Bácskában.Jaj de széles, jaj de hosszú ez az út... Pacséron gyűjtött balladák és balladás történetek. Részt vett a vajdasági magyarok néprajzi atlaszának kidolgozásában és Topolya monográfiája megírásában.