Aranyérem másodszor
A bácskossuthfalvi tűzoltók sikeréről
Az önkéntes tűzoltótestület alapítását igazoló hiteles okmányt még nem találták meg Bácskossuthfalván, de a legvalószínűbb időpont az 1878-as év.
A testület eseményekben, eredményekben gazdag tartalmas történelme sorából kiemelkedik az 1912-es év, ebben az időben érték el a legszebb versenyeredményüket. 1912 nyarán Bácsban részt vettek a megyei tűzoltóversenyen és elismerő oklevelet kaptak, a következő évben Óverbászon tartották a megyei tűzoltóversenyt, ahova a testületet meg sem hívták. A lelkes moravicaiak hívás nélkül is elmentek, és már csak az eredményhirdetés előtt érkeztek meg. A zomboriak lettek volna a győztesek, de a moravicaiak unszolására a versenybizottság megengedte, hogy azok versenyen kívül, de még eredményhirdetés előtt bemutassák felkészültségüket. Úgy elkápráztatták a jelenlevőket, hogy a versenybizottság újra összeült, és a moravicai önkéntes tűzoltótestület csapatát hirdette ki győztesnek. A díjként kapott ezüstkoszorú még ma is emlékezteti a beavatottakat erre a rendkívüli sikerre. – olvasható az egyesület honlapján.
Az elmúlt hétvégén ismét magasan a mezőny fölött végeztek a bácskai fiúk, ezzel is öregbítve a 130 éves testület hírnevét. Mészáros Lajos parancsnoktól megtudtuk, hogy az országos verseny erős mezőnyében 1016,11 pontot szereztek és 13 ponttal előzték meg a második helyezett csapatot. A feladatok közé tartozott például egy 75 méter hosszú akadályverseny, amely több feladatot tartalmazott, például tömlő-összekapcsolást, célba lövést vödörfecskendőből, tűzoltócsomók kötését, amelyet mindössze 71 másodperc alatt teljesítettek. A 400 méteres akadályfutást, szintén különböző tűzoltófeladatok megoldásával 81, 77 másodperc alatt tették meg. A 13–15 éves fiúkból álló csapat tagjai: Vince László, Tót Gábor, Tót Sándor, Dopudja Igor, Varga Lehel, Sípos Sándor, Tót Attila, Borsódi Andor, Nagy Krisztián, Dimović Valentino. Vezetőik: ifj. Mészáros Lajos és ifj.Szabolcski József, akik öt évvel ezelőtt tagjai voltak annak a csapatnak, amely szintén eljutott az akkor Ausztriában megrendezett nemzetközi versenyre. Hogy a bácskossuthfalvi tűzoltó-utánpótlás nevelése jó úton halad, bizonyítja, hogy az előző nemzetközi versenyen is ennek a bácskai településnek fiataljai képviselték országunkat a számukra megszervezett olimpián. Azt hiszem, mondani sem kell, hogy a kiváló teljesítmény nyújtó tíztagú csapat tagjai között másod-, harmadgenerációs tűzoltók is vannak, hiszen ez az ügyességet, figyelmességet és emberiességet igénylő tevékenység sok családban generációról generációra öröklődik.

Forrás: Magyar Szó
|