Az idén is 12 különböző hosszúságú ösvényen haladhatnak a résztvevők, a
legrövidebb (gyermekeknek) 3,5, míg a leghosszabb 103 kilométer.
Az idén 31. alkalommal szerveznek hegymászó maratont
a Fruška gorán, a népszerű sportrendezvényt 1976-ban tartották meg
először. Még abban az évben sem maradt el, amelyiknek tavaszán bombák
hullottak a hegyre. A maraton évről évre tömegesebb.
A városi képviselő-testület elnöke szerdán
megbeszélésre hívta a szervezőket, a találkozón egyeztették a
teendőket, majd a rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalókat közölték az
újságírókkal.
Bejelentették, hogy az idén is 12 különböző
hosszúságú ösvényen szaladhatnak, gyalogolhatnak majd a résztvevők, a
legrövidebb, gyermekeknek szánt útvonal 3,5, míg a leghosszabb 103
kilométer. Három ösvény 33 kilométer, egy 56 km, egy pedig 81 km
hosszú, a legnépszerűbbek azonban a 17 és 19 kilométeres, ún.
gyakornoki ösvények. A leghosszabb utat választó természetkedvelők
összesen 3944 méter szintkülönbséget kénytelenek megmászni az út során,
ez nagyjából annyi, mintha a meghatározott hegymászói útvonalon kétszer
felkapaszkodnának Európa legmagasabb csúcsára, a Mont Blanc-ra. Ehhez a
vállalkozáshoz különösen jó testi és lelki kondíció szükséges, mégis
minden évben 400-500 versenyző veszi nyakába a nagy utat. A Fruška
gora-i maraton ösvényeinél tavaly 10 ezernél is többen álltak rajthoz.
Dragan Čirić, a szervezőbizottság elnöke úgy
értékelte, hogy a maraton céljánál mindenkit, aki végigjárja az általa
kiválasztott útszakaszt - bármelyik legyen az - győztesként várnak be.
A sportrendezvénynek - tehát - nem az a célja, hogy legyőzzük a többi
versenyzőt, vagy hogy megbirkózzunk a heggyel és a természettel, hanem
az, hogy önmagunk felett győzedelmeskedjünk, és egészségünk érdekében
teljesítsük azt a feladatot, amelyet kitűztünk magunk elé.
Érdekességként megemlítette, hogy noha a legtöbb versenyző 25 évnél
fiatalabb, a tavalyi maraton legidősebb résztvevője egy 81 éves macedón
bácsi volt, aki zokszó nélkül végig gyalogolta az egyik leghosszabb, 80
kilométeres távot.
A maraton ideje alatt 10-20 ezer liter teát, és több
ezer adag katonapaszulyt főznek a résztvevőknek, ezt a popovicai és
vrdniki pihenőállomásokon szolgálják majd fel.
A gyalogtúra május 10-én, szombaton kezdődik, a start
9 órakor lesz Popovicán. A popovicai utat 6.30-tól 10.30-ig lezárják a
gépjárműforgalom előtt, csak a közlekedési közvállalat autóbuszai -
amelyek ablakába kiragasztják a maraton plakátját - szállíthatják erre
utasaikat. A buszjegy az újvidéki vasútállomástól a rajtig 60 dinárba
kerül, az innen induló buszok a Felszabadulás sugárúton csak a
Szabadság híd feljárójánál állnak meg.
A bejelentkezési űrlapok letölthetők a www.psdzeleznicarns.org.yu honlapról, a maratonhoz fűződő információk is itt, vagy a 021/529-978-as telefonszámon tudhatók meg. forrás: Magyar Szó
|