A főnyeremény egy Belarus 820-as traktor
Szombaton nyitja kapuit a régió egyik legjelentősebb rendezvénye, a
sorrendben 75. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás. Az
ünnepélyes kapunyitó 11 órakor lesz, a kiállítást várhatóan Boris Tadić
államelnök nyitja meg.
Ez lesz az eddigi legnagyobb rendezvény, ugyanis 60
különböző ország vállalatai képviseltetik magukat. A szervezők
közleménye szerint várhatóan kétezer kül- és belföldi kiállító vesz
részt a vásáron, a legnagyobb számban a környező országokból, de
Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Izraelből, Spanyolországból
és Törökországból is érkeznek cégek.
Dr. Maja Timotijević, a minőségosztályzó bizottság
elnöke elmondta, hogy az Újvidéki Vásár megalapítása óta minden évben
osztályozzák és díjazzák a rendezvény legjobb kiállítóit és termékeit.
Az idén eddig 31 termékcsoportban 3000 terméket vizsgáltak meg, de az
osztályozás még folyamatban van. Az Újvidéki Vásár díjai nemzetközi
elismeréssel bírnak, melyet a vállalatok a marketingkampányokban
kitűnően ki tudnak használni.
A vásár egyik legjelentősebb rendezvénye a
jószágkiállítás, melyen a legkiválóbb egyedek kerülnek közönség elé. Az
idei jószágbemutató lesz az eddigi legnagyobb a vásár történelmében. Az
idén jelentős jutalmakat kapnak majd a díjnyertes jószágok
tulajdonosai. A jószágkiállításon több mint ezer egyed tekinthető majd
meg, több kiállító érkezik külföldről is. A hagyományos állattenyésztők
napját csütörtökön, május 15-én tartják.
A mezőgépek legújabb modelljei ezúttal is szép
számban állítják ki a vásár területén, így korszerű traktorok,
navigációval vezérelt kombájnok és egyéb mezőgépek és munkagépek
kerülnek bemutatásra. Az élelmiszeripari termékek az idén a Master
csarnokban, illetve az 1-es, 3-as, 4-es, 5-ös és 9-es termekben
találhatók. Számos neves kül- és belföldi vállalat demonstrálja
termékpalettáját. A látogatókat számos bemutató és kóstoló várja. A
magyarországi cégek eddig nem tapasztalt érdeklődést mutatnak az
újvidéki vásár iránt. Az 1-es, 2-es, 5-ös, 9-es és a 14-es csarnokban
több mint 80 magyar cég termékeit tekinthetik meg az érdeklődők. Az
1-es pavilonban a magyar élelmiszeripar termékeiből több bemutatót
tartanak majd.
A jubiláris, 75. kiállítás alkalmából az Újvidéki
Múzeummal közösen megszervezik a Bajnokok háza elnevezésű
rendezvénysorozatot, melynek keretében kiadásra kerül a vásár
történelmét bemutató könyv is, és számos kísérőrendezvény mutatja be az
eddigi legsikeresebb kiállítókat és díjnyertes termékeiket.
A látogatókat az idén is értékes nyeremények várják.
A jubileum alkalmából mindennap ajándékokat sorsolnak ki. A főnyeremény
egy Belarus 820-as traktor. A vásár május 17-ig várja az érdeklődőket.
A belépőjegyek ára 550 dinár, csoportos látogatások esetén 440,
gyerekek és nyugdíjasok számára pedig 250 dinárba kerül.
forrás: Magyar szó
|